Az influenszerek és a rajongásunk miatt kihalás fenyegeti a veszélyeztetett kaktuszokat

Thumbnail for 6458329

Magyarország nem nevezhető éppen a kaktusztermesztés központjának (legalábbis még nem), mégis rengeteg háztartásban fellelhető legalább egy példány a sivatagi növényből, jellemzően kis méretben és főleg dekorációs céllal. Aki úgynevezett szukkulens, azaz szárazságtűrő növényt akar vásárolni, az már nemcsak a virágárustól vagy egy kertészetben, de a barkácsáruházakban és egyes lakberendezési üzletekben is be tudja szerezni őket. A kisebb kaktuszok mutatósak, olcsók és nem kell velük sokat foglalkozni, így viszonylag kevés beletett munkával azt érezheti az ember, hogy együtt él az általa nevelt növénnyel, amely ráadásul tökéletesen illeszkedik az uralkodó belsőépítészeti trendekbe. A lusta kertészkedésnek azonban ára van: az utóbbi években akkora a kereslet a kaktuszokra, hogy már a csempészek is profilt váltottak, a „kaktuszorvvadászok” pedig egyre jelentősebb szerepet töltenek be a feketepiacon. A helyzetet csak súlyosbítja (néhány szakvélemény szerint pedig előidézte), hogy az utóbbi években megjelenő növényinfluenszerek is felfedezték maguknak a pozsgásokat.

The post Az influenszerek és a rajongásunk miatt kihalás fenyegeti a veszélyeztetett kaktuszokat first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest