Az iskolai bombariadók dacára marad a mobilszigor

Thumbnail for 6325354

Éppen egy hete délelőtt több mint 300 iskolát ért bombafenyegetés. Sok szülő csak a hírekből értesült erről, nem tudta elérni gyermekét a mobiltiltás miatt. A bombariadók után a Tanítanék Mozgalom, majd a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is azt követelte egyebek mellett Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy azonnal adják vissza a telefonokat a gyerekeknek, vonják vissza a rendeletét, amely előírja a telefonok elvételét az iskolákban.

Garantálni kell, hogy vészhelyzetben a gyerekek el tudják érni a szüleiket!

A Népszava megkeresésére ugyanakkor a Belügyminisztérium azt közölte, hogy nincs napirenden az iskolai mobiltelefon-használat korlátozásáról szóló szabályozás felülvizsgálata. A szaktárca tudatta: ilyenkor

a gyermekek felügyeletéről és a szülők értesítéséről az iskolának kell gondoskodnia, ez nem a gyermek feladata, tehát a mobiltelefonok gyermekeknek való visszaosztása egy ilyen veszélyhelyzetben indokolatlanul lassítaná az iskolák kiürítését.

A vészhelyzet elmúltával az igazgatók döntik el, folytatódhat-e az oktatás, a mobiltelefonokkal kapcsolatban is „a döntésnek megfelelően járnak el”. A pedagógusok oktatási célra és ilyen helyzetekben használhatják telefonjaikat, esetükben a jogszabály „csak a magáncélú használatot korlátozza.” Orbán Viktor csütörtökön bejelentette, hogy az iskolák biztonságát megerősítik, majd másnap az állami rádióban a kormányfő azt mondta: jól vizsgázott az állam az iskolákat ért fenyegetéseknél, amelyeket komolyan kell venni, mert „egy bolond százat csinál”, Nyugat-Európában pedig terrorcselekmények vannak hetente. A PDSZ ezt követően azt kérte, Orbán Viktor adjon egyértelmű választ, miként erősítené az iskolák biztonságát.

The post Az iskolai bombariadók dacára marad a mobilszigor first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest