Az NB I legpechesebb játékosa először talált be az Újpestben

A 21 éves Krajcsovics Kispesten nevelkedett, és az őszi szezont még a Zalaegerszegnél töltötte, ahol 12 bajnokin 2 gólt és 1 gólpasszt tett a közösbe.

Az Újpest a Transfermarkt szerint 500 ezer eurót fizetett a ZTE-nek a télen a szélsőért, aki új klubjában hét bajnokin is szerepet kapott, de eddig csak három érvénytelen gólig jutott.

Most azonban sikerült megtörnie az átkot, Matko beadása után ugyanis az első negyedóra végén a léc alá vágta a labdát.

A góllövőlistát a felcsúti Lukáccsal holtversenyben vezető Matko a gólpassza után maga is betalálhatott volna, ám ordító ziccerben gyengén gurított kapura, és Kocsis védeni tudott.

A második félidőben Matko így is javított a statisztikáján, mert a második gólból is kivette a részét, ugyanis az ő beadása után pattant be a labda a barcikai Nyíri lábáról.

A második gól után úgy tűnt, mindkét csapat azt várja, hogy lefújják a meccset, de két újpesti csere még csipkedte magát, és Gradisar előkészítése után Mucsányi Miron meglőtte élete első NB I-es gólját.

Az Újpest ezzel biztosan NB I-es lesz a következő idényben is, a Kazincbarcika sorsa pedig végleg megpecsételődik, ha az MTK pontot szerez a ZTE ellen.

NB I, 29. forduló:

Kolorcity Kazincbarcika SC-Újpest FC 0-3 (0-1)
Miskolc
v.: Derdák
Kazincbarcika: Kocsis B. – Nyíri (Polgár, 79.), Rácz, Radkowski, Nagy Zsom. – Puhtyejev (Ubochioma, 65.), Meszhi, Kártik, Ferenczi (Smajlagic, 84.) – Klausz (Könyves, 65.), Ikoba (Slogar, 65.).
Újpest: Banai – Sarkadi, Fiola, Stronati, Gergényi – Krajcsovics (Gradisar, 72.), Fenyő, Maier (Ademi, 72.), Horváth K. (Brodic, 86.) – Ljujic (Mucsányi Mi., 86.), Matko.
gól: Krajcsovics (16.), Nyíri (49., öngól), Mucsányi Mi. (91.)
sárga lap: Puhtyejev (39.), Meszhi (51.), Ferenczi (51.)

The post Az NB I legpechesebb játékosa először talált be az Újpestben first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest