Az óbudai korrupciós ügy kulcsfigurája intézte a Bivalyos csárda eladását, amit a strómanja által vezette cég vett meg, hogy luxusházakat építsen

Minimalista stílusú ikerházak és egy luxusvilla is épült a Római-parton ott, ahol egykor a nagy múltú Bivalyos csárda állt. A több mint kétszáz éves vendéglőt 2021-ben, a koronavírus-járvány idején adta el az óbudai önkormányzat. Az értékesítésről – az akkor még a DK-ban politizáló – Kiss László polgármester egy személyben döntött a veszélyhelyzetre kiadott törvényi felhatalmazásával élve.

Bruzák Noémi / MTI Kiss László, Óbuda ellenzéki polgármesterjelöltje sajtótájékoztatót tart az ellenzéki együttműködésben résztvevő pártok kerületi vezetői és képviselőjelöltjei társaságában 2019. július 12-én. Mögötte jobbra az MSZP-s Czeglédy Gergő.

A csaknem 2500 négyzetméteres, a Duna-parthoz közeli telek eladását és a vendéglő bontását helyben felháborodás kísérte. A ledózerolt épület romjainál műgyűjtők jelentek meg, hogy megmentsék az épület több száz éves tégláit. Ráadásul az akkori sajtóbeszámolók szerint az önkormányzat áron alul adta el az ingatlant, mindössze 180 millió forintért. Az Index azt írta, hogy a Bivalyostól csupán 1300 méterre egy kisebb telket akkoriban a tulajdonosa 300 millió forintért árult.

A csárda vevőjéről nem sokat lehetett tudni. Az önkormányzati előterjesztésben szűkszavúan annyi állt, hogy a KBT Építő, Mérnöki és Projektkoordinációs Kft. ajánlatát az önkormányzat elfogadta, és a megajánlott 180 millió forintos áron értékesíti az ingatlant. A társaság ügyvezető-tulajdonosa egy magánszemély volt, akit sem a kerületi ügyekhez, sem a politikához nem lehetett kötni.

Az eladásról szóló határozat előterjesztője Czeglédy Gergő szocialista alpolgármester volt, akit 2024-ben elsőként tartóztattak le az óbudai önkormányzatot érintő korrupciós ügyben. Ekkor derült ki, hogy valójában ki áll a vendéglőt megvárásló cég mögött.

The post Az óbudai korrupciós ügy kulcsfigurája intézte a Bivalyos csárda eladását, amit a strómanja által vezette cég vett meg, hogy luxusházakat építsen first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest