Az önkormányzat szerint a bontás ellenére is védett marad a Körszálló, a védelem tárgya ugyanis nem sérül

Thumbnail for 6571965

Megkapta az engedélyt a Körszálló szinte teljes bontása, újabb részletekre derült fény – írtuk meg kedden, beszámolva a budai oldal szocializmuskori építészetének egyik legérdekesebb darabja, a helyi védettséget élvező Hotel Budapest sorsáról.

A bontási és építési engedély megadásához kapcsolt határozat nyomán írt cikkünkből többek közt kiderül: a tornyot a negyedik emeletig bontják vissza, az utódba áthelyezhető belsőépítészeti elemek közül egy sem marad a helyén, a tulajdonos azonban nyitott arra, hogy azok egy részét múzeumban helyezzék el.

Írásunkban az Országos Építészeti Tervtanács (OÉT) az építészek felé megfogalmazott javaslatairól is beszámoltunk: az a toronyrész képét átformáló kilépőerkélyek létjogosultságának felülvizsgálatát kérte, valamint jelezte, hogy a belsőépítészeti elemek közül néhányat – így a csigalépcsőt – talán érdemes lenne átmenteni.

Ezekre a változtatásokra a végleges rajzokon nem került sor, azokat azonban mégis elfogadták.

A témában felmerült kérdéseinkkel a tulajdonos Marketet, a tervező KÖZTI-t, illetve a II. kerület Önkormányzatát is megkerestük. Közülük elsőként a kerület válaszolt, ami a részletek említése nélkül kijelentette, hogy a kerületi konzultációs tervtanács véleménye megosztott volt, majd közölték a helyi főépítész, Trummer Tamás véleményét, aki szerint

egy védett épülethez lehet hozzáépíteni, illetve lehet részlegesen bontani úgy, hogy a védelem tárgya nem sérül.

Az Önkormányzat hozzátette: a településképi rendelet kimondja, hogy ha 30%-nál nagyobb arányú a bontás, akkor külön örökségvédelmi igazoló szakértői vélemény útmutatása alapján lehet csak átépítést végezni. Ezt a véleményt ebben az esetben külön elkészítették, az egykori Körszálló pedig továbbra is védett marad.

A rövid reakció egy ponton ellentmond a hatóság által hozott határozattal: szerintük a közlekedési magból, csigalépcsőből elég sok elem megmarad vagy a rekonstrukció után tovább él.

The post Az önkormányzat szerint a bontás ellenére is védett marad a Körszálló, a védelem tárgya ugyanis nem sérül first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest