2008 augusztusában új fesztivál tűnt fel a hazai palettán: elindult az Ördögkatlan. Gondolta akkor, hogy tizennyolc évvel később ugyanekkor ugyanígy egy újabb fesztivál küszöbén fogunk állni?

Nem gondoltam, vagyis inkább úgy mondom, nem gondoltunk, mert ezt ketten találtuk ki Kiss Mónikával, ketten vagyunk a társigazgatók és „társrabszolgák”. Naiv módon belekezdtünk, most pedig döbbenten nézzük ezt a számot: tizennyolc. Egy ideje van már bennünk egy úgymond jóleső ijedelem: sok ezer ember jön ezekbe a dél-baranyai falvakba, olyanok is, akik az első Katlan után születtek. Nagyon sok olyan fiatal van, akinél ez az élet természetes része, olyan, mint ahogy nő a fű és felkel a nap. És ez felelősség. Amikor ezt kitaláltuk, azt is eldöntöttük, hogy szívirányból csináljuk ezt, nem ebből akarunk élni. Azért emlegetem a felelősséget, mert sokan már így tervezik a nyarat, számukra magától értetődő, hogy az Ördögkatlan van, tehát mi szabadon nem dönthetünk arról, hogy nem folytatjuk. Ördögkatlan mindaddig lesz, amíg van erőnk csinálni.

Ezek szerint van.

Van, igen, és amellett, hogy a mostanit szervezzük, már folyamatosan írjuk a pályázatokat a jövő évire.

Most, hogy nagykorú lett a fesztivál, volt valamiféle számvetés, honnan hová jutottak el?

Itt egy tizennyolc éves fesztivál, ami felnőtt. Én most azt mondanám, hogy óvatosnak kell lennünk a méretekkel. Azt érezzük, hogy már nagyon nagy. A mennyiségi növekedés nem hozza törvényszerűen magával azt, hogy a minőség is javul. Nagyon át kell gondolnunk, hogyan létezzünk, hogyan maradjunk kedvesek, aranyosak és kicsik, mint a gyerekek. Ez az ellentmondás kísér bennünket évek óta, hogyan tudunk gyerekek maradni, miközben felnövünk. És ez nem csak a Katlanra érvényes, hanem minden egyes emberre. Nem belefásulni, nem cinikussá válni, nem rutinból működni, de közben megtanulni mindent, amire szükség van, Szóval az ártatlanságot megtartva létezni. Látszólag minden a tömegről szól a 21. században, de közben ahhoz, hogy az emberi minőséget megőrizzük, ahhoz kis közösségekre van szükség. Ezért gondolom, hogy a Katlannak ezen kell elgondolkodnia: minél kevésbé legyen szolgáltatás, és minél erősebben közösségi élmény, együttlét, és ehhez a méretet nem növelni, hanem csökkenteni kell.

Nem ellentmondás ez fesztiválszervezőként?

Dehogynem. Főleg azért, mert ennek van egy megkerülhetetlen pénzügyi oldala is, hiszen a jegybevétel alapvetően határozza meg azt, hogy tudunk-e működni vagy sem.

Ennek tükrében hogyan látja a mai magyarországi kis fesztiválok helyzetét? Nemrég a Bánkitó és a Kolorádó is bejelentette, hogy nem folytatják tovább. Veszélyben vannak a kis fesztiválok?

Nem ismerem a másik két fesztivál esetleges megszűnésének pontos körülményeit. A mi esetünkben az a nehézség, hogy az egyes falvakon belül is nagyon sok helyszínünk van, tehát nem tudunk egy koncentrált, vendéglátásból megélő fesztivál lenni. És az is fontos, hogy ott Dél-Baranyában ezek a kicsi falvak örüljenek ennek és hasznuk is legyen belőle. Vannak a körbezárt fesztiválok, ahol a helyieket legfeljebb munkaerőnek alkalmazzák. Mi viszont együttműködni szeretnénk, és a helyi értékeket is felmutatni. De épp ezért támogatás nélkül nem tudunk létezni. És abban lehet igazán elfáradni, hogy összekaparjuk a pénzt, de közben olcsók is maradjunk. Szeretnénk a fiatalok fesztiválja lenni, ezért nagyon-nagyon sok a fiatal fellépő, és a fiatal fellépő hozza magával a fiatal látogatót.

Mi lesz az idei fesztiválon az újdonság az előző évekhez képest?

Egyre több az olyan összművészeti vagy valamelyik műfajban születő produkció, amelynél arra törekszünk, hogy ott, a helyszínen szülessen meg. Kicsit csúnyán fogalmazva: ne csak „készterméket” hozzunk – egy már meglévő színházi előadást, egy koncertet. Mondok egy példát: a Textúra-tér. A kifejezést a Szépművészeti Múzeumtól kölcsönöztük, annyit jelent, hogy van egy képzőművészeti alkotás, ahhoz egy író ír egy szöveget, és egy színész a kép vagy a műtárgy jelenlétében előadja. Kortárs képzőművészekről van szó: Bukta Imre, drMáriás, Korniss Péter, nagy öregek. Ők adják a képeiket. Bukta Imre legfrissebb képe például itt látható először. Tompa Andrea, Háy János, Keresztury Tibor írnak szövegeket, Szikszai Rémusz rendezésében egy vagy több színész egyfajta performanszt csinál. Ezt nem lehet majd újranézni, letölteni, mert csak nálunk lesz látható.

A másik, ami új, az a fesztivál mottójához kapcsolódik. A kezdetek óta az elfogadás valamiféle kulcsszavunk. Elfogadni a másik embert, a vélekedését, a bőrszínét, bármijét. Elfogadni a másikat, ami nem jellemző Magyarországra, az Ördögkatlanra viszont igen. De fel kellett ismernünk, hogy egy motívumot ide nem építettünk még be eddig: a sérült emberek elfogadását és a velük való együttlétet. Idén először találjuk a Katlanon a Játéknap Alapítvánnyal közösen szervezve az Elfogadás Terét, ahol sérültek és nem sérültek találkoznak, ahol olyan produkciók lesznek, amiben sérült és nem sérült fiatalok együtt vesznek részt. Kiállítások, beszélgetések Turóczy Szabolccsal, aki a Tiszta szívvel című filmben egy kerekesszékest alakított, Drávucz Rita világbajnokkal, aki az Elfogadás Tere védnöke, emellett láthatunk majd sérültek által készített filmeket, az egyikben Mucsi Zoltán szerepel, vele is találkozhatunk. Azt szeretnénk, hogy ne csak bekukkantsunk a sérültek világába, hanem együtt legyünk velük, mert közös világban élünk. Ebbe beletartozik az is, hogy a már hagyományos Katlanfutáson, ahol több százan futják le az utolsó reggelen a hét kilométeres távot, idén lehet látássérülteket kísérve futni, illetve lehet vállalni, hogy bekötött szemmel fut valaki, ha van kísérője. Ez egy teljesen új dolog lesz. Ha ezt a programot megvalósítjuk, akkor lehet majd igazán elmondani, hogy az Ördögkatlan az elfogadás tere.

Idén Törőcsik Marira, a fesztivál egyik fontos alakjára is emlékeznek a színművésznő születésének kilencvenedik évfordulóján. Milyen programokkal tisztelegnek előtte?

Természetesen lesz egy nagyszabású szabadtéri kiállítás, ami izgalmas és szép, de olyat is ki akartunk kitalálni, ami csak itt és ekkor látható. Nekem például készült egy könyvem Marival, a mi beszélgetéseink hangfelvétele csak az én laptopomban található meg, nem is tervezem, hogy odaadom másnak. De ebből néhány kis részt, beszélgetésrészleteket meg lehet majd hallgatni: mesél többek közt a szülőfalujáról, Maár Gyuláról, az örökös társáról, vagy arról, ahogyan végrendelkezik viccesen. Ugyanitt az öt nap alatt levetítjük tizenhét filmjét, és lesz egy Budapest Bár koncert, ahol a zenekar előad egy Törőcsik-blokkot.

Ugyanígy emlékezünk Tompos Kátyára, aki nagyon sok szálon kötődött a fesztiválhoz. Lesz kiállítás, faültetés, Novák Erik freskót fest róla a Kovácsműhely falára, színpadot nevezünk el róla, Alföldi Róbert is beszél majd Kátyával kapcsolatos emlékeiről. Mindezeket biztos levideózzák majd az emberek, és felrakják valahova, de teljesen más, ha jelen van az ember, és részese ennek.

Mit üzenne egy elsőbálozó katlanozónak?

Abban bízom, hogy aki először jön, az meglepődik. Mindenekelőtt azon, milyen rendesek is tudnak lenni az emberek – és ezen meg lehet lepődni, mert nem ezt tapasztaljuk a mindennapokban. És ez a minőségi programoknak is köszönhető: ha én például bemegyek a Zene Háza segítségével működő nagyharsányi református templomba, majd kijövök a Harcsa Veronika és társai által előadott Schubert-koncertről, biztos, hogy inkább rámosolygok a szembejövő emberre, minthogy elfordítsam a fejemet. Ebben segítenek a Schubertek, a 30y-ok, az Udvaros Dorottyák.

Az idei Ördögkatlan Fesztiválon lapunk is kint lesz, a programról itt írtunk bővebben:

A cikk az Ördögkatlan támogatásával készült.

The post Az Ördögkatlan arról szól, hogyan tudunk felnőni, miközben gyerekek maradunk first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu