Az orosz propagandagépezet is meglovagolja az Anora Oscar-sikerét

Thumbnail for 6383037

Három éve, az orosz–ukrán háború kitörése óta nem esett szó az Oscar-díjról az orosz állami tévében, ennek azonban vége szakadt azzal, hogy idén egy orosz érintettségű film, az Anora nyerte a legjobb film díját.

Sean Baker öt Oscarral jutalmazott filmje egy brooklyni eszkortról szól, aki hozzámegy egy orosz oligarcha fiához, majd a szülők által nem éppen pártolt frigyet próbálja egy csapat orosz érvényteleníteni. A főszerepet alakító Mikey Madison Oscart kapott alakításáért, de nemcsak őt, hanem szereplőtársát, Jurij Boriszovot is Oscarra jelölték.

A Guardian számolt be arról, hogy a gálát követő hétfő reggeli adásban az állami tévében némiképp meglepetésként szóba került az Oscar, a hírolvasó méltatta a filmet és annak orosz szereplőit.

Bár Boriszov nem nyert díjat, de nem más méltatta tehetségét és profizmusát, mint Robert Downey Jr.

– hangzott el.

A lap azt írja, hogy ezzel együtt az ukránok nem feltétlenül örülnek a film sikerének, amennyiben a kulturális normalizációt látják benne. „Több dolog is nyugtalanít a filmmel kapcsolatban: harmadik éve tart a háború, és egy szó sem esik a filmben erről. Ez a kellemetlen érzés sosem múlik el” – írta Instagram-posztjában a filmmel kapcsolatban Olekszandr Rodnyanszkij ukrán producer.

Ahogy írják, Boriszov korábban több hazafias orosz alkotásban is szerepelt, többek közt a Mihail Kalasnyikovról készített 2014-es filmben is, ám a háború kitörése óta nem szerepelt ilyenben. Sem ő, sem egy másik orosz szereplő, az oligarcha fiát alakító Mark Eydelshteyn sem nyilvánult meg az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban, a lap szerint ennek köszönhető, hogy nyugati és a hazai terepen is szabadon mozoghatnak.

Kapcsolódó
Oscar-díj 2025: Agyondíjazott szexmunkás mutatta meg, mennyit változott Hollywood

Az Anora tarolása arra utal, hogy Hollywood a filmipar átalakulása és a mozizás válsága idején egyszerűen közelebb meri engedni magához a jó filmeket. Oscar-elemzés.

The post Az orosz propagandagépezet is meglovagolja az Anora Oscar-sikerét first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest