Az orvoskamara elnöke nyílt levélben kéri Sulyok Tamást, hogy ne írja alá a kedden elfogadott törvénymódosítást

Thumbnail for 6572622

A Magyar Orvosi Kamara elnökeként a 2025. június 17-én elfogadott Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat kapcsán az alábbi kéréssel fordulok Önhöz

kezdi nyílt levelét Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki hangsúlyozza, hogy az elfogadott javaslat számos az egészségügyi ágazatot közvetlenül érintő lényegi változtatást tartalmaz, „ezért annak az aláírás előtti megfontolását javasoljuk, mert azt nem előzte meg széles körű szakmai és társadalmi egyeztetés”.

Álmos Péter szerint a hatályos jogalkotásról szóló törvény értelmében a jogszabály előkészítője köteles gondoskodni arról, hogy az érintett szervezetek véleményezési jogukkal élhessenek.

Az Országgyűlés kedden 132 igen, 34 nem 13 tartózkodás mellett fogadta el a Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló javaslatot. A salátatörvény egészségügyi jogszabályokat is módosít. A módosítás részét képezi, hogy a jövőben az orvosok mellett bizonyos esetekben gyógyszerész, valamint okleveles kiterjesztett hatáskörű ápoló is felírhat gyógyszert.

A módosítások között szerepel, hogy az alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi, házi gyermekorvosi ügyeleti ellátásban való részvétel feltételeit a háziorvos, házi gyermekorvos és az állami mentőszolgálat megállapodásban rendezi, azzal, hogy

a háziorvos, házi gyermekorvos a megállapodás aláírásától függetlenül köteles részt venni az ügyeleti feladatok ellátásában.

A Magyar Orvosi Kamara a mai napig nem kapta meg véleményezésre a javaslat eredeti szövegét. Ugyanakkor az eredeti, 2025. május 13-án benyújtott javaslat sem az ügyeleti ellátás, sem pedig az egységes kórházi beléptetőrendszerre vonatkozó módosításokat nem tartalmazta: azok csak 2025. június 5-én kerültek benyújtásra túlterjeszkedő módosítási javaslatként

– hangsúlyozza az orvoskamara elnöke, aki azt is írja, hogy egészségügyi szakmai körökben mind a beléptetőrendszer, mind pedig az ügyeleti ellátás komoly társadalmi ellenállást váltott ki. Ezek ellen szakmai szervezetek és szakszervezetek közösen fellépve tiltakoztak.

Teljességgel elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a háziorvos és házi gyermekorvos kollégák a most elfogadott törvény szerint szerződéskötés nélkül kötelesek részt venni az ügyeleti ellátásban. Álláspontunk szerint ez sérti a Polgári Törvénykönyv alapelveit és a kötelmekre vonatkozó rendelkezéseit is. Jelezni kívánjuk, hogy a Kúria, mint felülvizsgálati bíróság 2025. februárjában olyan határozatot hozott, melyben elvi tartalommal megállapította, hogy a területi ellátási kötelezettséggel működő egészségügyi szolgáltatók (háziorvosok, házi gyermekorvosok) 2023. január 1-jétől hatályos rendelkezések szerinti ügyeleti szolgálatban való kötelezettsége nem látható el csak az annak tartalmát ténylegesen kitöltő, a vonatkozó jogszabályok által előírt szerződések megkötése révén

– írja az elnök.

Hangsúlyozza azt is, hogy az arckép-azonosításon alapuló technológiára épülő, az egészségügyi intézményekben részben bevezetésre került/kerülő beléptetőrendszer sérti az egészségügyi dolgozók alapvető emberi jogait is azáltal, hogy a beléptetés során biometrikus adatok felhasználásra kerül sor, ami aggályos a hatályos magyar és európai adatvédelmi szabályok szerint is.

A MOK nem ért egyet azzal a rendelkezéssel sem, hogy a jogszabály az egyeztetést mellőzve a gyógyszerrendelés eddig kizárólagos orvosszakmai jogosítványát részben átruházza gyógyszerész és okleveles kiterjesztett hatáskörű ápoló végzettséggel rendelkező személyekre is.

Egy ilyen szakmai változásra – a betegek biztonságos ellátása érdekében – csak az érintettekkel lefolytatott megfelelő egyeztetés után kerülhet sor

– írja Álmos Péter, aki arra kéri Sulyok Tamás köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvényt, hanem küldje vissza az Országgyűlésnek újratárgyalásra, vagy, ha alaptörvény-ellenesnek ítéli meg, forduljon az Alkotmánybírósághoz előzetes normakontrollért.

Az Ön döntése ebben az ügyben kiemelkedő jelentőségű, mivel a köztársasági elnöki intézménynek az alkotmányos rend őreként, a nemzet egységének kifejezőjeként alapvető szerepe van a demokratikus államszervezet működése felett

– zárja levelét a MOK-elnök.

Kapcsolódó
A Kúria döntése alapján nem kényszeríthetőek bele egyoldalú ügyeleti szerződésekbe a háziorvosok

A MOK szerint az OMSZ és az egészségügyi államtitkárság nyomást is helyezett az orvosokra, hogy írják alá a szerződéseket.

The post Az orvoskamara elnöke nyílt levélben kéri Sulyok Tamást, hogy ne írja alá a kedden elfogadott törvénymódosítást first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest