Az őszödi beszédet idéző levélben búcsúzik Gyurcsány Ferenc

Thumbnail for 6498078

„Ez az utolsó alkalom, hogy ilyen pártelnöki levelet kapsz tőlem” – írta Gyurcsány Ferenc csütörtökön délután szétküldött búcsúlevelében. A közéletből távozó politikus ebben felidézte, a ma nyilvánosságra hozott döntését, vagyis hogy lemond a pártelnökségről, a frakcióvezetői posztjáról, az országgyűlési képviselői mandátumáról, és több nem indul választáson sem.

Fájó búcsú ez. 25 évet töltöttem a magyar belpolitikában. Voltam fent és lent, tudom, hogy milyen érzés az ország miniszterelnökének lenni, tudom, hogy milyen érzés legyőzni Orbán Viktort, ahogy azt is tudom, hogy mivel jár az országra nézve, ha a jobboldal állampártként uralkodik hazánkon

– fogalmazott.

Gyurcsány a levelében megtisztelőnek nevezte, hogy a magyar baloldalt és a hazát szolgálta. Szerinte mindez csak azért érte meg, mert soha nem felejtette el, hogy ez nem róla szól, hanem a hazánkról, mindannyiunkról. Ezt – mint írta – mindig így gondolta, akkor is, ha sokan nem értették, ha sokan nem ismerték, mert csak azt a „Gyurcsányt” látták, amelynek a magyar jobboldal akarta őt.

„Ma is azt gondolom, hogy csak úgy lehetünk igazságos Magyarország, ha elfogadjuk, hogy több felelősség fent, több lehetőség lent” – fogalmazta meg intelmeit az egykori miniszterelnök, majd a politikatörténeti szempontból meghatározó vált 2006-os őszödi beszédéből idézte saját magát. Mint írta, ma is úgy gondolja, mint akkor, hogy

azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot. Csak azért.

Búcsúlevelében Gyurcsány végül arra kérte ismerőseit, hogy támogassák a DK új elnökét, és tartsanak ki a párt mellett, „mert ez a közösség őrzi a magyarok európaiságának lángját”.

Az, hogy velem mi lesz, nem érdekes. Csak az számít, hogy képes lesz-e a magyar baloldal életben tartani az igazságos, gondoskodó, európai Magyarország gondolatát

– írta a távozó ellenzéki politikus.

Gyurcsány Ferenc több mint húsz éve meghatározó szereplője a magyar politikának. A 2010-es orbáni hatalomátvétel után egy évvel, 2011-ben lépett ki többedmagával az MSZP-ből, és alapította meg a DK-t, amelynek mostanáig az elnöke volt. 2005 óta volt tagja az Országgyűlésnek: előbb az MSZP, majd pártja megalakulása után a DK színeiben. 2018 óta volt a DK parlamenti képviselőcsoportjának a frakcióvezetője.

The post Az őszödi beszédet idéző levélben búcsúzik Gyurcsány Ferenc first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest