Az RTL Bróker Marcsija egy jó szándékú családanya, akit úgy kell győzködni, hogy nyúlja le a pénzed

Mindig felvet bizonyos dilemmákat, ha egy filmkészítő még élő embert választ filmje hőséül – hát még, ha az illető épp börtönben ül. Akadtak kérdések akkor is, amikor az RTL tavaly ősszel bejelentette, hogy Herendi Gábor rendezővel és egy rakás neves színésszel sorozatot készítenek a jelenleg is tízéves börtönbüntetését töltő Bróker Marcsiról.

Például, hogy mennyire farag majd szimpatikus hőst a több száz karcagi és környékbeli lakost átverő Dobrai Sándorné Nagy Máriából a hatrészes minisorozat (az első epizód alapján a februári bemutatásakor azt gyanítottuk, eléggé). Vagy, hogy mit szólnak majd a karcagiak az őket a vád szerint összesen legalább 12 milliárd forinttal megkárosító nő történetének megénekléséhez (tavaszi, Karcagon készült riportunk tanúsága szerint megoszlanak a vélemények: van, aki szerint morálisan elfogadhatatlan a dolog, de olyan is akad, aki a sorozat pozitív hatásaival számol). Esetleg, hogy profitálhat-e a projektből maga Bróker Marcsi, aki részben azért állt rá, hogy hosszú interjúkban számoljon be az 1999 és 2015 közötti ténykedéséről a sorozat alkotóinak, mert a Viszkis sikere meggyőzte róla, hogy akár jól is kijöhet a története fikciós feldolgozásából.

RTL + Bacskó Tünde

És valóban: noha a készítők lépten-nyomon igyekeznek hangoztatni, hogy nem akarják felmenteni a címszereplőjüket, a szeptember 11-én az RTL-en debütáló Bróker Marcsiból nagyon, de nagyon pozitívan jön ki a főszereplője.

The post Az RTL Bróker Marcsija egy jó szándékú családanya, akit úgy kell győzködni, hogy nyúlja le a pénzed first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest