Az új Stephen King-filmben csak gyalogolni kell, de így is kész horror

A hosszú menetelés háttértörténetét elnézve az ember elgondolkodik rajta: vajon ő mit csinált éppen tizenkilenc évesen? Stephen King természetesen írt egy regényt, amely a mai napig erős és aktuális. A történetet elsőéves egyetemistaként fejezte be, ez volt az első befejezett írása, amit kiadásra szánt, ráadásul még Richard Bachman írói álnéven. Egy valamirevaló King-rajongó jól tudja, hogy a Carrie volt a legelső könyve, amelyet 1974-ben publikált, addig A hosszú menetelés ugyanis a fiókban pihent. Öt évvel a Carrie után adta ki.

A megfilmesítés immár majdnem negyven éve foglalkoztatja a filmeseket, elsőként nem más, mint George A. Romero akarta filmre vinni a sztorit, ám ez nem valósult meg. Később egy igazi King-specialista, Frank Darabont vette meg a könyv megfilmesítési jogait – neki köszönhetjük A remény rabjai, a Halálsoron és A köd című King-adaptációkat –, ám az ő keze alatt sem vált filmmé az alapanyag. Később a New Line Cinema is rátette a kezét, ők egy ponton André Øvredal norvég rendezőre (A trollvadász) bízták volna, ám ebből sem lett semmi, végül a Lionsgate égisze alatt valósult meg a projekt, Francis Lawrence rendezésében. Ő már korábban bizonyította, hogy nagy kedvvel veti bele magát a disztópikus regények megfilmesítésébe: ő jegyzi a Legenda vagyokot és Az éhezők viadala-filmeket is.

King első regényében még nem annyira a természetfelettiből fakadó, hanem az emberiségben rejlő borzalmakat aknázza ki, ám ettől nem lesz kevésbé rémisztő a végeredmény. Egy disztópikus amerikai társadalmat vázol fel, amelynek túl részletes ismertetésével nem időzik, és ez jól is van így. Csupán annyit árul el erről a reménytelen világról, amit a rettegett őrnagy (a filmben Mark Hamill) eldarál szabályismeretés gyanánt: egy tucat fiatal férfi indul neki a hosszú menetelésnek, amelyet kamerákkal közvetítenek, és amelynek az a célja, hogy ismét fellendítse az Egyesült Államok gazdaságát, hiszen az ellustult, munkakerülőkben gazdag amerikai társadalmat úgy lehet munkára ösztönözni, ha heroikus, a végsőkig kitartó férfiakat lát.

The post Az új Stephen King-filmben csak gyalogolni kell, de így is kész horror first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest