Átlagos este volt, éppen ült a kanapén, amikor megcsörrent a kaputelefon és a zaklatója szólt bele – mondta kedd estéjéről Renner Erika az RTL Híradójának. A kaputelefont a párja vette fel. A zaklatója bemutatkozott, majd azt mondta, hogy
ha még egyszer idejövök, akkor kinyírom Renner Erikát.
A férfi ezután elmenekült a helyszínről, a nő párja viszont üldözőbe vette és videót is készített. A zaklató végül villamossal menekült el. Renner Erika azt mondja, zaklatója egyre közelebb kerül hozzá.
Amint arról szerdán beszámoltunk, elfogták a lúgos orvos áldozatának zaklatóját, miután a férfi kedden ismét megfenyegette Renner Erikát. Szintén tegnapi hír, hogy zaklatás helyett emberölés előkészületével gyanúsítják Renner Erika fenyegetőjét.
R. Lászlót korábban letartóztatták, mert a közöttük folyamatban lévő polgári per májusi tárgyalásán megtámadta Rennert. A kényszerintézkedés helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki, az ügyészség azonban július 18-án megszüntette a férfi letartóztatását. Sőt, miután az elvégzett elmeorvos-szakértői vizsgálat alapján képtelen cselekményei következményeinek felismerésére, a büntetőeljárást is megszüntették vele szemben.
The post Az utcán üldözte Renner Erika párja a nő zaklatóját first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu