Azért ez döbbenetes…
– kezdte friss posztját Molnár Áron, melyben a Tisza Párt azon térképes grafikáját osztotta meg, amin azt tüntették fel, hány állomásos volt Magyar Péter országjárása, szemben Orbán Viktoréval.
Lehet bármint mondani Magyar Péterről, de basszus, több mint 500 helyen járt megállás nélkül. Én emlékszem arra, hogy életemben a legtöbb előadásom egy évadban 224 előadás volt még a Vígszínházban. A világomat nem tudtam a végére, és csak Budapesten játszottam ekkor. Volt olyan, hogy négy előadásom volt egy nap… Ehhez képest ez folyamatos országjárás, a legkisebb településekig az ország minden részén, és volt, amikor 7 helyen járt, szónokolt és utána ment az emberek közé egy nap! És nem képzelt ellenségekről, meg háborús pszichózisról hadovált, mint Putytor, hanem programokról, víziókról és az összefogásról. Arról, hogy egy felelős vezetőnek minden magyart kell képviselnie.
Mint írja, mindenki biztos lehet benne, hogyha a Tisza Párt elnöke nem tartja a szavát és programját, ő lesz az első, aki ezt számon kéri, most viszont
„Összefogva, békésen és határozottan le kell váltanunk a Fidesz rendszerét, és egy szabad Magyarországért kell mindent megtennünk a következő három napban. Ne lankadjatok, legyetek éberek, tántoríthatatlanok és április 12-én szavazzatok a Tisza Pártra egyéniben, és országosan is. A változás mi vagyunk, a történelmünket most mi írjuk együtt!”
– zárta sorait a színész-aktivista, aki nemrég elárulta, milyen volt egy pszichológus anyával felnőnie, aki ma is szokta neki jelezni, ha egy posztjával szerinte túlzásba esik.
The post „Azért ez döbbenetes” – Molnár Áron összehasonlította, hány állomásos volt Magyar Péter, illetve Orbán Viktor országjárása first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





