Azonosítatlan drónok miatt szombat hajnalig órákon át le volt zárva a hannoveri repülőtér feletti légtér – közölte a repülőtér szóvivője.
A péntek esti korlátozás 21:47 és 0:16 között volt érvényben, ami jelentős fennakadásokat okozott a légiforgalomban. Hét érkező járatot más repülőterekre – köztük Paderbornba, Brémába, Düsseldorfba és Frankfurtba – irányítottak át. Két további járat nem tudott leszállni Hannoverben, ezért az onnan induló szombati járataikat is törölték; ezek Frankfurtba és Párizsba közlekedtek volna.
A Hannoverische Allgemeine Zeitung (HAZ) német napilap értesülései szerint először egy közeli modellrepülőtér térségében észleltek egy drónt, mintegy 80 méteres magasságban. A lap szerint körülbelül egy órával később legalább két drón megközelítette a hannoveri repülőteret.
Legutóbb novemberben zárták le a hannoveri repülőteret drónészlelés miatt, akkor 45 percig tartott a korlátozás. Az elmúlt hónapokban több német repülőtéren is fennakadásokat okoztak az engedély nélküli drónreptetések. Bár felmerült a külföldi érintettség lehetősége is, erre vonatkozóan eddig nem hoztak nyilvánosságra bizonyítékokat.
Holger Münch, a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) vezetője december elején közölte: Németországban az idén eddig több mint ezer gyanús drónrepülést regisztráltak. Ezek leggyakrabban katonai létesítmények vagy repülőterek környezetét érintették, de más kritikus infrastruktúrák – például védelmi ipari vállalatok és kikötők – is célponttá váltak. Münch szerint a drónok üzemeltetőinek azonosítása és kihallgatása bonyolult eljárás, ezért sok esetben nem lehet egyértelműen megállapítani, mi állhat a reptetések hátterében.
(MTI)
The post Azonosítatlan drónok jelentek meg Hannover fölött, lezárták a légteret first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





