„Azt hitte az orvos, hogy megerőszakoltak” – OnlyFans-modellek az online szexmunka árnyoldalairól

Thumbnail for 6415893

A 2016-ban a brit üzletember, Tim Stokely által alapított OnlyFans neve ma már mindenkinek ismerősen cseng. Bár az oldal eredetileg egy olyan, feliratkozásalapú platformnak indult, amely mindenféle tartalomgyártó fizetős tartalmának otthont ad, a feltöltések gyorsan elkanyarodtak a felnőttvideók és képek irányába. Míg sokáig exkluzívan a már ismert influenszerek és celebek szexuális tartalmai kerültek fel az oldalra, ma már sokan vannak, akik eleve ezen a platformon kezdték az online karrierjüket. A pornó mára olyan szinten átvette az irányítást az oldal felett, hogy manapság a közbeszédben az, hogy valakinek OnlyFans-profilja van, a pornózás szinonimája lett.

Az utóbbi hónapokban a platform azzal került be a hírekbe, hogy az oldal egyik népszerű tartalomgyártója, Lily Phillips megbotránkoztatta a világot a bejelentésével: 24 óra alatt száz férfival feküdt le. Ez a kihívás közfelháborodást váltott ki, amit csak fokozott, amikor az erről készült dokumentumfilmben a nap leteltével Phillips beszéd közben egyszer csak elsírja magát. Az egyik tábor sajnálta, mert sokak szerint egy ilyen vállalás az önsértés határait súrolja, mások viszont úgy gondolták, egye meg, amit kifőzött.

Nézzétek meg. Látszik rajta, hogy traumatizálta a dolog. Átmosták az agyát, hogy azt gondolja, ez valami felemelő dolog, miközben ez a legmegalázóbb, amin egy nő keresztülmehet. Segítségre van szüksége

– írta az egyik felhasználó a YouTube-on a dokumentumfilm kommentszekciójában.

Minek ment oda?

Phillips esetében is látható, nagy dilemma a közbeszédben, hogy, aki önként végez bármilyen jellegű szexmunkát, mennyire érdemli ki az emberek empátiáját, amennyiben – akár önhibájából, akár nem – trauma vagy sérelem éri. Ez a kérdés ugyanakkor leveszi a hangsúlyt arról a tényről, hogy a szexmunkások nem ahhoz adják a beleegyezésüket, hogy bárki szabadon abuzálja őket. A témát övező nyilvános párbeszéd viszont sokszor még mindig emberi mivoltukban kérdőjelezi meg a felnőtt-tartalmak készítőit. Ez meglehetősen ironikus, tekintettel arra, hogy az OnlyFans pontosan arra épít, hogy a közönség sokkal emberibbnek lássa és sokkal közelebb érezze magához a tartalomgyártókat.

Mivel az oldalra nem stúdiókon és cégeken keresztül kerülnek fel felnőtt-tartalmak, hanem maguk a felhasználók készítik azokat, és szállítják le a nézőknek, ez az újhullámos szexmunka kapott egy meglepően pozitív marketinget. A felnőtt-tartalom gyártók influenszer szintre emelkedtek a populáris médiában is, ami elvette a figyelmet az online szexmunkával járó terhekről, és átirányította a reflektorfényt az előnyeire. Elárasztották az Instagramot az OnlyFans-modellek képei, amiken egzotikus helyeken nyaralnak, vagy épp drága ruhákban pózolnak exkluzív rendezvényeken. Kialakult az a kép, hogy az OnlyFans-szel a felhasználók fényűző életet teremthetnek, miközben saját magukat menedzselik, sőt, akár sztárokká is válhatnak.

Az OnlyFans elsöprő sikere pont az oldal közösségi média jellegében rejlik. Mivel az előfizetők egyenesen a készítőn keresztül jutnak hozzá az „árucikkhez”, ezért a két fél közt létrejön egy közvetlen interakció. Az OnlyFans tartalomgyártóitól ma már elvárt, hogy személyes kapcsolatot alakítsanak ki az előfizetőikkel. Sokkal több bevételt hoznak a személyre szabott, privát kérésre elkészített képek és videók, de az is előfordul, hogy egy követő már csak azért is hajlandó vagyonokat fizetni, hogy beszélhessen kedvenc tartalomgyártójával.A szakadék, ami egy kommersz pornószínész és pornófogyasztó közt van, az OnlyFans világában teljesen eltűnik. Ugyan a feltöltők ezzel sokkal nagyobb kontroll alatt tarthatják a karrierjüket, kiszolgáltatottabb helyzetbe is kerülnek azzal, hogy bárki számára elérhetővé válnak.Két olyan egykori OnlyFans-tartalomgyártót interjúvoltunk meg, akik saját bőrükön tapasztalták, milyen ennek az életstílusnak a csúnyábbik arca. Rossz élményeik miatt mindketten maguk mögött hagyták az online szexmunkát, amibe eredetileg az OnlyFans által ígért anyagilag stabil, gondatlan élet húzta be őket. Kezdeti elvárásaik azonban korántsem fedték a valóságot, ami sokkal ridegebbnek bizonyult számukra, mint sejtették. Azzal a feltétellel vállalták az interjút, hogy nevük és arcuk nem kerül nyilvánosságra, így az anonimitás megőrzése érdekében álneveket használtunk.

„Tükörbe sem akartam nézni, mert annyira szégyelltem magam”

Natasa 24 évesen lett OnlyFans-modell, miután már hosszú ideje kacérkodott a gondolattal, hogy belekóstoljon ebbe a világba. Mivel életének mindig szerves része volt a szexualitás, tudni akarta, milyen az, amikor az ember a külsejével és az egyediségével nyeri meg az emberek rajongását.

Úgy voltam vele, hogy egyszer élünk. Nem vagyok szégyellős alkat, és azt gondoltam, nem veszíthetek vele semmit

– emlékszik vissza.

Mikor a jelenlegi párját megismerte, egy olyan ember jelent meg az életében, aki nemcsak támogatta az ambícióit, de bátorította is a lányt, hogy kezdjen bele, ha valóban ezt szeretné. Később még közösen is szerepeltek egy-egy képen és videón, ami felkerült az oldalra. Barátai szintúgy támogatták Natasa döntését, azonban családja nem tudott semmiről.

A fiatal nő azzal az elvárással vágott bele az OnlyFans-ezésbe, hogy meglévő munkája mellé egy kis kiegészítő jövedelmet szerezzen vele. Párja megtanította fotót és videót szerkeszteni, így pénzt és időt nem sajnálva bele is vághatott a tartalomgyártásba. Esztétikailag az alternatív és a cosplay vonalat képviselte a tartalmaival, ami igencsak drága mulatságnak bizonyult, viszont Natasának annál jobban tetszett a végeredmény. „Csak igényes tartalmakat raktam fel, amik meg voltak szerkesztve, profik voltak. Nagyon beleraktam a szépérzékemet és a művészi vénámat” – fogalmazott.

Nikolas Kokovlis / NurPhoto / AFP

Mint a legtöbb lánynál az oldalon, nála is volt egy alap havi előfizetés 15 dollárért, ezen felül pedig extra összegekért további privát tartalmakat vásárolhattak a követők. Személyre szabott kérésekkel is fordulhattak hozzá az előfizetői, amikről Natasa dönthetett, vállalja-e azokat – nyilván ezek hozták neki a legtöbb pénzt.

Kezdetben egy hónapban akár félmillió forint körül is keresett, viszont ez pár hónap után csökkenni kezdett, míg a befejezés előtti utolsó szakaszban ez az összeg már csak 150 ezer forint volt.

Natasa gondos tervezéssel ugrott fejest ebbe a világba, hiszen előtte már felépített az Instagramon és a Twitteren egy két–háromezer fős követőtábort, így volt egy alapközönség, akik kíváncsiak voltak a többet mutató tartalmakra is. A belefektetett energia meghozta a gyümölcsét – Natasa OnlyFans-profilját rövid idő alatt elárasztották a feliratkozók, velük együtt pedig a bókok és dicséretek. Ez meglepetésként érte, mivel, mielőtt belevágott volna, több lány OnlyFans-profilját is megnézte, hogy tudja, mire számítson.

Mindenhol ez az igazi proli áradat volt. Tehát ezek a »benyalnék neked”, meg »tövig beverném” kommentek

– írta körül.

The post „Azt hitte az orvos, hogy megerőszakoltak” – OnlyFans-modellek az online szexmunka árnyoldalairól first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest