Azt kéri a külügy, hagyják el Libanont a magyarok

Thumbnail for 6126793

A Konzuli Szolgálat már július végén az utazásra nem javasolt országok közé sorolta Libanont

Tájékoztatást adott ki a Konzuli Szolgálat a libanoni helyzetről – szúrta ki a hvg.hu. Mint írták, Izrael egyre intenzívebb és kiterjedtebb katonai műveleteket hajt végre Libanon területén, beleértve a dél-bejrúti területeket is, ezért nyomatékosan felhívják a figyelmet, hogy a nagykövetség egy esetleges veszélyhelyzet esetén a leggyorsabban azoknak a magyar polgároknak tud segíteni, akik konzuli védelemre regisztráltak. Jelenleg a legfontosabb védekezésnek a megelőzés, ezért Libanon mielőbbi elhagyását javasolják, a még működő libanoni kereskedelmi járatokkal. A Konzuli Szolgálat a Libanonra vonatkozó utazási tanácsait folyamatosan frissíti.

Július végén Libanont már átsorolták az I-es (piros) utazásra nem javasolt, fokozott biztonsági kockázatot jelentő térségek közé. Ez a magyar külügy legszigorúbb biztonsági figyelmeztetése. Az ebbe a kategóriába tartozó országokba nem javasolt a beutazás, aki pedig már az országban van, azt arra kérik, mielőbb hagyja el.

The post Azt kéri a külügy, hagyják el Libanont a magyarok first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest