Páros interjút közölt az nlc.hu Korda Györggyel és Balázs Klárival. A házasságkötésük is szóba került a beszélgetésben, például az, hogy a frigy megkötése után Balázs Kláriból nem lett Korda Klári.
Többen javasolták az esküvő előtt azt, hogy én legyek a Korda Klári. Valahogy furcsának éreztem volna azt, hogy június 21-én van az esküvőnk, másnap meg már Korda Klári vagyok. Az Isten nem mosta le volna rólam, hogy azért mentem hozzá, hogy én legyek a Korda Klári. Szóval maradtam Balázs Klári, de a hivatalos iratokban Korda Györgyné vagyok. Hivatalos helyeken így használom, de szerencsés vagyok, mert egy ilyen hosszú és tartalmas zenei pályafutás mellett szinte mindenhol megismernek.
Több mint négy évtizedes közös zenei pályájuk során azt mondják, nem voltak mélypontjaik: „Lehet, hogy itthonról úgy tűnt, mert voltak időszakok, amikor eltűntünk, de ilyenkor csak annyi történt, hogy Amerikában turnéztunk óriási sikerrel. Több mint 30 alkalommal voltunk kint. De olyan nagy kiugrásaink sem voltak. Mindig fokozatosan lettünk egyre népszerűbbek” – meséli Korda György.
A politikai véleménynyilvánítás kapcsán azt mondják, egyetlen dologójukat vagy zenészüket se kérdezték meg soha, hogy hova szavaznak, mert az magánügy.
Mi nem vagyunk megmondóemberek, nem engedjük meg magunknak azt a luxust, hogy barátot pártállás szerint válasszunk. Aki nekünk a barátunk, az lehet jobboldali, lehet baloldali, soha nem fog csalódni bennünk. A mi politikai véleményünk nem bal- vagy jobboldali, inkább embercentrikus. Mi mindent az emberektől kaptunk, ez kötelez minket, és ezt soha nem felejtjük el.
The post Balázs Klári elmondta, hogy a házasságuk után miért nem lett belőle Korda Klári first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu