Nyilas Zoltán András észak-pesti esperest választották a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé. Az egyházkerület honlapja szerint szerdán tartották meg az úgynevezett urnabontó és szavazatszámláló ülést, ahol Balog Zoltán utódlásáról döntöttek.
Balog Zoltánt 2021 óta vezette az egyházkerületet, de a mostani választáson már nem indult.
A kegyelmi botrány kirobbanása után Balog lemondott a református egyház zsinati elnökségéről, püspöki címét azonban megtartotta.
Az egyházkerület választási bizottságának közleménye szerint a püspöki tisztségre leadott 292 érvényes szavazatból 172 szavazat érkezett Nyilas Zoltán Andrásra, a másik jelöltet, Lovas Andrást 120-an támogatták szavazatukkal.
A főgondnoki tisztségre Szathmáry Gergely Zoltánt választották meg, aki a 291 érvényes szavazatból 164-et szerzett meg, míg a másik jelölt, Szalai Zsolt 127 szavazatot kapott.
A Magyarországi Református Egyházban zajló tisztújítás során mind a négy egyházkerület élére új tisztségviselőket választanak, akiknek a megbízatása hat évre szól. Az új zsinat várhatóan 2027 februárjában ül össze, és választja meg a zsinat lelkészi és presbiteri elnökét, alelnökét, valamint a jegyzőket.
The post Balog Zoltán nem indult, új püspöke van a Dunamelléki Református Egyházkerületnek first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





