Bár a MÁV mindent megtett, hogy ne lehessen követni a vonatkéséseket, létezik egy kiskapu

Thumbnail for 6579655

Annak ellenére, hogy múlt héten Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója egy Facebook-posztban kiemelte, a Vonatinfó az egyetlen portál, ahol nyomon lehet követni a késéseket, a nyári szezon indulásakor beszántották, így nem lehetett globálisan látni, mennyit késnek a vonatok. Pedig gondok akadnak bőven: tegnap a keszthelyi IC késett egy órát, Veszprém felé pedig egész nyáron nem jár klimatizált kocsi, csak úgynevezett légjavítós. (Légjavítósként hirdetnek meg minden olyan kocsit, amelyekben a léghűtő berendezés hatásfoka 30–32 Celsius-fok feletti külső hőmérséklet esetén „nem minden esetben kielégítő, ugyanakkor „a fedélzet minden esetben hűtött, hűsített”.)

A Telex egy olvasója arra hívta fel a figyelmet, hogy létezik egy weboldal, az ÖBB (osztrák vasutak) Scotty nevű projektje, ahol nemcsak Ausztria, de a szomszédos országok, így Magyarország vonatai is nyomon követhetőek. A bal oldalon található menüben kell a Livemap részre kattintani, utána Magyarországra, ahol pedig megjelennek majd a késő vonatok.

The post Bár a MÁV mindent megtett, hogy ne lehessen követni a vonatkéséseket, létezik egy kiskapu first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest