Bardóczi Sándor az új Nemzeti Galériáról: Hülyeségre mindig van pénz, akkor is, ha másra nincs

Thumbnail for 6126829

Jövőre kezdődhet a Városligetbe tervezett, új Nemzeti Galéria építése – írtuk meg korábban a Városliget Zrt-t irányító Gyorgyevics Benedek szavai nyomán. Cikkünkben kitértünk az elmúlt közel két évet összefoglalva a témával kapcsolatos fordulatokra és történésekre, amelyek fényében pusztán anyagi oldalról is megkérdőjelezhető, hogy a projektet a jelenlegi gazdasági helyzetben, a számos kormányzati elvonás, illetve szüneteltetett beruházások között sikerül-e időben végigvinni.

Az Iparcsarnok, majd a Petőfi Csarnok által elfoglalt földterület beépítése, persze, nem csak ezért aggályos, hanem amiatt is, mivel az 1885-ös Országos Általános Kiállításra épült csarnok eleve egy korábbi zöldterületre épült, az egyik első olyan beépítésként, ami a világ egyik legidősebb közparkjából csípett le darabokat.

Google Earth

Így gondolja ezt Budapest főtájépítésze, Bardóczi Sándor is, aki kedd este megjelent, rövid Facebook-posztjában így fogalmazott:

Hülyeségre mindig van pénz, akkor is ha másra nincs. A projekt 10 éves fennállása alatt 270 000 felújított m2 zöldfelületet tudnak felmutatni, vagyis 27 hektárt. A Városliget 81 hektár. Azaz eddig az egyharmadát tették rendbe a parknak. Nem kéne bele több épület, rég meg kellett volna szabadulni az egy évtizedes kordonoktól. Pláne nem kell egy parkba egy ekkora monstrum. Több zöld kell bele, mert ez egy közpark. Amit elvettek a fővárostól, hogy beépíthessék. Gonosz terv ez, mikor minden meglévő zöldfelület a városban kincs, amit nem tudunk csak évtizedek alatt reprodukálni. Pláne kincs, ha ez a zöld a világ harmadik legrégebbi, több mint 200 éves közparkja. Semmit sem tanultak az eddigiekből…

Az írás eredeti helyén itt olvasható:

The post Bardóczi Sándor az új Nemzeti Galériáról: Hülyeségre mindig van pénz, akkor is, ha másra nincs first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest