Básti Juli volt a WMN Egészen én című podcastjének vendége. A hétvégén megjelent interjúban többek között arról az esetről is mesélt, amikor először állt ki magáért és egy csapatért: ez a Katona József Színházban esett meg, a külföldi utak és az alacsony napidíjak kapcsán.
„Addig erőszakoskodtam, amíg azt a megalázóan alacsony napidíjunkat, amit arra a rengeteg külföldi útra kaptunk, megemelték. Senki nem mert szólni, de azt éreztem, hogy ezért most muszáj síkra szállnom” – elevenítette fel a színésznő. Az emlegetett időszakban sokat jártak külföldre a színházzal, az alapból sem magas béreik mellé pedig az utazások alkalmával sem kaptak megfelelő díjazást.
Láttam, hogy a fiúk konzerves dobozokat hoznak a szállodába, és a csap alatt, a mosdóban melegítik föl. Az egy más világ volt, oké, de ez nagyon ciki volt. Annyi napidíjunk nem volt, hogy elmenjünk egy hülye pizzát enni, vagy akármit.
Básti végül felszólalt, aminek meg is lett a gyümölcse, kiállását azonban több év szorongás előzte meg. Saját bevallása szerint nem túl magabiztos ember, hiába hiszi ezt róla mindenki.
A színésznő több mint harminc éve tartó házasságáról is mesélt Puskás Tamással, a Centrál Színház igazgatójával, akivel napi szinten együtt is dolgoznak. Básti szerint a titok, hogy érdemes olyat választani a startvonalnál, akivel azonosak a mércék, a világról gondolkozás, a morál, a többi emberhez való viszony.
Volt, hogy ráfaragtam, és nem is sikerült az a házasságom. Ez azért sikerült jól, mert a Tamás nagyon hasonlóan gondolkozik, és áll a problémákhoz, mint én.
The post Básti Juli: „Annyi napidíjunk nem volt, hogy elmenjünk egy pizzát enni” first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu