A második világháború utáni kommunista hatalomátvétel egyik fontos, emblematikus mozzanata a magántulajdon felszámolása, az úgynevezett államosítás. A mából laikusként visszatekintve hajlamosak vagyunk az egészre egyetlen epizódként tekinteni, holott 1945-től kezdődő, évekig tartó folyamatról van szó: a bányákkal és nagyüzemekkel kezdték, majd sorban következtek az iskolák, a bankok egészen a legapróbb vállalkozásokig. Történelmünk e fejezetét segít megérteni a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) új tanulmánykötete, a „A következő láncszem.” A hatalom kisajátítása, államosítás és szovjetizáció a magyar gazdaságban 1945–1949 című könyv. Itt és most az első lépésekről, valamint egy újonnan feltárt területről lesz szó: hogyan hátráltatták egyszerű hivatalnokok a magántulajdon megszerzésére irányuló kommunista nyomulást. Dr. Germuska Pál történésszel, a NEB kutatójával, a kötet egyik szerkesztőjével beszélgettünk.

Az 1945 utáni államitulajdonba-vétel különböző lépései más-más jogszabályi keretek között és politikai-hatalmi helyzetben követték egymást, és nem volt előzmények nélküli, a magántulajdon időleges korlátozása a háború előtti jogrendszerben is létezett. Hosszú előkészítés után 1928-ban jelent meg az első törvényjavaslat, amely közérdekből lehetővé tette a magántulajdon elvonását bizonyos esetekben és teljes kártalanítás mellett. Hagyott azonban egy kiskaput, miszerint az ellentételezés akkor jár, ha „a törvény mást nem rendel”. Ez az 1928-as jogszabály nem került a Nemzetgyűlés elé, így nem lépett hatályba, a következő 10 évben fel sem merült az alkalmazása, a későbbiekben azonban nagyon komoly hatással volt a joggyakorlatra.

A kárpótlás elengedhetetlen

Az államosításra irányuló törekvések az 1930-as években jelentek meg a politikában, kormányzati szintre pedig 1938-ban emelkedtek, amikor Imrédy Béla szeszgyárak kisajátításáról rendelkezett, megnyitva ezzel a hazai zsidóság „törvényesített” kifosztását. Az 1939-es honvédelmi törvény aztán már széleskörű jogosítványokat adott az állam kezébe védelmi célú kisajátítások terén, de ebben nem volt semmi különös, a háborús készülődés lázában Európa-szerte hasonló jogszabályok születtek. Alkalmazták is, a Bárdossy-kormány amerikai érdekeltségeket vett saját kezelésébe 1941 decemberében, miután hadat üzent az Egyesült Államoknak.

Átmeneti intézkedésnek tekintették, ezt még az új megnevezésekben is hangsúlyozták, mint például „Magyar-Amerikai Olajipari Rt. üzemei a M. Kir. Kincstár használatában.” A békekötéssel aztán az állami ellenőrzés is megszűnt e cégek felett. A szovjet hadsereg árnyékában megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány már 1944 decemberében bevette a programjába, hogy az újjáépítés és a gazdaság rendbetétele, az ország újraindítása csak erőteljes állami beavatkozással fog működni. Miközben – akárcsak a korábbiakban – mindig és mindenhol megjelent a kártalanítás kötelezettsége.

Azért a nagytőkések kártalanítása igen komoly paradoxon a kommunista ideológiában, a párt nyilvánvalóan koalíciós partnerei megnyugtatása érdekében egyfajta színjátékot adott elő ezzel

– mondja a 24.hu-nak Germuska Pál.

Magyarország esetében a háború utáni nehézségeket az elviselhetetlenségig fokozták a szovjet jóvátételi követelések: bár teljesíthetetlenek voltak, mégsem lehetett alóluk kibújni, és azonnal meg kellett kezdeni a szállításokat. Az erős állami beavatkozás egy romokban heverő országban tehát cseppet sem volt rendhagyó, az ideiglenes kormány hozzáállása illeszkedett az európai trendbe – ma államosításnak mondjuk, akkoriban viszont az átmenetiséget sugalló

állami kezelésbe vétel

volt a bejáratott fogalom. Ennek módjában, gyakorlati megvalósításában és a hivatkozási alapjában viszont már előjöttek a gyakorlati „finomságok”.

Azonnali hatállyal

A kommunisták egyre nyíltabban mondták ki, hogy az újraindítás kedvező alkalmat teremthet a nagyszabású állami tulajdonba vételek megkezdésére, vagyis a piacgazdaság átalakítására a tervgazdaság irányába. Az új Nemzetgyűlés megalakulása után, 1945. december 1-jén a kormányprogram vitája során Rajk László így fogalmazott:

A bányák gyors államosítása nemcsak azért szükséges, mert új lendületet adna a munkafegyelemnek, de egyben lehetővé tenné, hogy a kibányászott szénmennyiség végre odajusson, ahol a magyar gazdasági életnek a legnagyobb szüksége van rá, és ne oda, ahová ügyes feketézők irányítják. (…) Ki kell mondani a bányák államosítását, és addig is, amíg az erről szóló törvény elkészül, a kormánynak a szénbányák azonnali hatállyal állami kezelésbe és ellenőrzés alá kell vennie.

Mint látjuk, a beavatkozást azzal indokolták, hogy a széntermelést nem sikerült a várt módon felpörgetni a magánosok haszonhúzása miatt. A következő év január elsejével felfüggesztették a tulajdonosi jogokat, a szénmedencékben miniszteri biztosok vették át az irányítást – még a helyszínen lévő ruha- és élelmiszerkészleteket is lefoglalták. Az Igazságügyi Minisztérium Törvényelőkészítő Osztálya már december közepén megfogalmazta törvényességi aggályait, ám az érveiket gyorsan elhessegették.

Egyszerűen kimondva: törvénytelen

A márciusban megjelent új kormányprogram a hiperinfláció és az egyre romló gazdasági helyzet miatt még durvább intézkedéseket tartalmazott. Kimondta, hogy júniusig államosítják a bauxit- és alumíniumipari vállalatokat, a kőolajtermelést és -feldolgozást, valamint a villamoserőmű-telepeket. A szovjetek felé kötelező jóvátétel fejében pedig állami kézbe veszik a három legnagyobb ipari konszernt, a Weiss Manfréd Acél- és Fémműveket, a Ganz-csoportot és a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt.-t. A három nagy konszern kapcsán bontakozott ki igazán az Igazságügyi Minisztérium munkatársainak „ellenállása”:

nagyon határozottan fogalmazták meg, hogy az államosítás ezen módja törvénytelen, nem szabad végigvinni.

Kikről beszélünk? A tárca élén a szociáldemokrata Ries István állt, jelentős számú szociáldemokratát vittek be a minisztériumba, miközben osztályvezetői, főosztályvezetői szinten megmaradt a régi, háború előtti gárda. Jól képzett, tapasztalt szakjogászok voltak, ők adták a Törvényelőkészítő Osztály törzsgárdáját. Túl voltak az igazoló bizottságokon, a B-listázáson, a minisztériumot mégis a régi elemek gyűjtőhelyének nevezték akkoriban. Ries miniszter ennek ellenére bízott a tudásukban, elfogadta a véleményüket, és az általuk megfogalmazott álláspontot képviselte az egyeztetéseken.

Államosítás kérdésében a teljes mértékben kommunisták és szocdemek megszállta Iparügyi Minisztérium diktálta az ütemet, így aztán e két tárca között alakult ki hosszadalmas vita. Lássuk, mi volt ennek a lényege, hol tudtak a szakjogászok szembemenni a politikai akarattal.

Kemény mondatok, bátor kiállás

A Nemzetgyűlés a fennálló súlyos helyzetre való tekintettel rendeletalkotási jogot adott a kormánynak. Persze igyekeztek korlátokat állítani, a kabinet például közjogi kérdésekben nem adhatott ki rendeletet, kivéve az államháztartás egyensúlyának helyreállítására. Számunkra pedig azért érdekes ez, mert a továbbra is szociáldemokrata vezetés és erős kommunista befolyás alatt álló Iparügyi Minisztériumban e törvényhelyre mutatva gondolták úgy, hogy a három nagy konszern államosítását a szovjet jóvátételi kötelezettségre hivatkozva rendeleti úton viszik véghez.

Kártalanításról immár nem esett szó, és ezen a ponton csúcsosodott ki az Igazságügyi Minisztérium Törvényelőkészítő Osztályának ellenállása.

Kifejtették, hogy a tervezet a tulajdonjog ellenszolgáltatás nélküli elvonását jelenti, ami súlyosan sérti az állampolgárok természetes és elidegeníthetetlen jogát a magántulajdonhoz, ezzel az új köztársaság alkotmányos szellemét

– foglalja össze a történész.

Fennmaradt egy 11 oldalas memorandum, ebben a jogász tisztviselők részletesen kifejtették véleményüket, miszerint a tervezet „a legrosszabb értelemben keresztülvitt államosítást, valóságos vagyonelkobzást jelentene. (…) Oly megtévesztő helyzet volna ez, amelyet csupán a magyar közgazdasági élet iránti bizalom legsúlyosabb sérelmére lehetne megteremteni, nem szólva arról az újabb bizalmi válságról, amelyet az elpalástolt további államosítás, az ellenkező értelmű kormánynyilatkozatok után, a magántulajdoni berendezkedés alapján dolgozni és boldogulni kívánó minden egyénnél felidézne.”

Kemény mondatok – bátor kiállás volt ez a jog és az igazságosság mellett azokban az időkben.

Leszólt a miniszter

Az Iparügyi Minisztérium elsőre némileg visszavonult, 1946. június végén már egy olyan verziót küldött véleményezésre, amely szerint a konszernek állami kezelésbe vétele átmeneti lenne, csupán a szovjetek felé fennálló jóvátételi kötelezettségek időtartamára vonatkozna. Az „engedékenység” nem tartott sokáig. A kommunisták szeptember végén tartott kongresszusa kiadta a jelszót: a népi demokráciának a termelésbe is be kell vonulnia. A Magyar Kommunista Párt teljhatalomért folytatott harca szintet váltott, az Iparügyi Minisztérium offenzívába ment át. Ries István természetesen idomult,

november végén személyesen utasította az osztályt, hogy elég az „akadékoskodásból”, a következő tárcaközi egyeztetésre vonják vissza az államosítást akadályozó észrevételeiket.

Így is történt, minden akadály elhárult, a három ipari óriás 1946. december 1-jei hatállyal állami tulajdonba került. Vagyis azután, hogy „leszólt” a miniszter, egy csapásra a magyar kohászat 100, a vas- és fémipar 70 és a gépgyártás 50 százaléka magánkézből állami kezelésbe került. Eleinte szerepelt még a napirenden kártalanítás, a határidőt folyamatosan halasztották, tologatták, mígnem elérkezett 1948 márciusa, az államosítás már az összes, 100 főnél többet foglalkoztató céget felfalta, a három nagy konszern kérdése idejétmúlttá vált, a kompenzáció lekerült a napirendről.

A magyar kommunista diktatúra kiépítésének és működtetésének főszereplője, Rákosi Mátyás életét korábban 11 részes cikksorozatban mutattuk be a 24.hu-n:

• Rákosi Mátyás már gyerekként elvárta, hogy körülötte forogjon a világ
• Ezért csúfolták Pingvinnek Rákosi Mátyást
• Sztálin paranoiája tette naggyá Rákosit
• Így lett élet-halál ura Rákosi Mátyás
• Ráégett a Rajk-ügy a hiú és nőies Rákosi Mátyásra
• Sztálin lenézte Rákosi Mátyást
• Rákosit a személyi kultusz sem mentette meg a rettegéstől
• Berija Rákosinak: Összetöröm a gerincét!
• Ügyes csellel buktatták meg Rákosi Mátyást
• Luxusba száműzték Rákosi Mátyást
• Így halt meg a politikai hulla Rákosi Mátyás

The post Bátor kiállással egyszerű hivatalnokok védték a magántulajdont a kommunistáktól first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu