Befejezték a házkutatást Andrew Mountbatten-Windsornál, a néhai András hercegnél

Hat nap elteltével kedden befejezte a rendőrség a házkutatást András volt yorki herceg egykori windsori rezidenciáján, akit az Epstein-üggyel hoztak gyanúba a ahatóságok, és az eddig napvilágra került információk alapján úgy tűnik, nyakig benne volt a bűncsleekménysorozatban.

Ahogy az MTI összefoglalója emlékeztet, a brit uralkodó, III. Károly király 66 éves öccse ellen rendőrségi vizsgálat folyik, miután felmerült vele szemben az a gyanú, hogy éveken keresztül bizalmas brit kormányzati információkat szolgáltatott ki a fiatal nők, köztük gyermekkorú lányok elleni súlyos szexuális bűncselekményekért elítélt néhai amerikai üzletember, Jeffrey Epsteinnek. Andrást múlt csütörtökön – a brit monarchia modernkori történetében példátlan módon – őrizetbe is vették közhivatali tisztséget betöltő személy által elkövetett kötelezettségszegés gyanújával. Bár félnapi kihallgatás után szabadon engedték, a rendőrségi vizsgálat folytatódik az ellene felmerült gyanú ügyében.

Őrizetbe vételével egyidőben a területileg illetékes rendőrség (Thames Valley Police) házkutatást kezdett András egykori lakhelyén, a windsori királyi kastély közelében fekvő Royal Lodge rezidencián. Oliver Wright, az eljáró rendőrség főparancsnok-helyettese kedden késő este jelentette be, hogy a 30 szobás épület átkutatása befejeződött, a nyomozók távoztak a helyszínről. Wright nem részletezte a hatnapos házkutatás eredményét, csak annyit közölt: a rendőrség megfelelő időpontban tájékoztatást ad az ügyről, igaz, erre szavai szerin valószínűleg még jó darabig várni kell.

Páriává vált

Andrástól bátyja, a 77 esztendős III. Károly király vonta meg a yorki hercegi címet még tavaly ősszel, miután egyre több adat került nyilvánosságra arról, hogy András milyen szoros baráti és üzleti kapcsolatokat ápolt a 2019-ben New York-i börtöncellájában elhunyt Epsteinnel.

Az Epstein-ügyről az utóbbi hetekben Amerikában nyilvánosságra hozott legújabb akták tanúsága szerint a volt yorki herceg – aki 2001 és 2011 között a brit kormány különleges nemzetközi kereskedelmi megbízottjaként járta a világot – számos elektronikus levélben szigorúan bizalmas brit hivatalos pénzügyi-gazdasági információkat szolgáltatott ki Epsteinnek e kormányzati megbízatása idején. A rendőrség a volt herceget ennek a gyanúnak az alapján vette őrizetbe a múlt héten.

András kihallgatása 11 órán át tartott. Hercegi címének és összes többi titulusának megvonása óta András minden külön királyi kiváltság és jogosultság nélküli magánemberként él, Andrew Mountbatten-Windsor polgári néven. A brit kormány a napokban jelezte: vizsgálja azokat a jogi lehetőségeket, amelyek alapján Andrástól megvonható a trónöröklési jogosultság is. Az erről szóló döntés a volt herceg elleni rendőrségi vizsgálat befejeződése után várható.

Ahhoz, hogy Andrást a trónutódlási sorból is eltávolítsák, törvénymódosításra van szükség. A jogszabály ilyen értelmű módosítását a londoni parlament mellett abban a 14 további nemzetközösségi országban is jóvá kell hagyatni, amelyek a mindenkori brit uralkodót ismerik el alkotmányos államfőként. Ezek közé tartozik Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, de több más csendes-óceáni ország és számos karib-tengeri állam is. Az országcsoport tagjai közül elsőként Ausztrália jelezte, hogy támogatja András herceg eltávolítását a trónutódlási sorból. Anthony Albanese ausztrál kormányfő Keir Starmer brit miniszterelnökhöz intézett, Londonban ismertetett levelében közölte: az elmúlt időszak fejleményei nyomán az ausztrál kormány bármiféle olyan javaslatot elfogadna, amely a volt yorki herceg eltávolítását célozza a brit trónöröklési listáról.

Kapcsolódó
Az Epstein-akták elhozták a Sötétség Hercegének bukását is

Peter Mandelson néhány hónapja még az Egyesült Királyság egyik legbefolyásosabb diplomatája volt, mára azonban az Epstein-akták legsúlyosabb brit vonatkozásainak szimbólumává vált.

The post Befejezték a házkutatást Andrew Mountbatten-Windsornál, a néhai András hercegnél first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest