Matolcsy György, korábbi jegybankelnök kedd este újabb videót töltött fel YouTube-csatornájára, melyben Magyarország aranytartalékának történelmi jelentőségű növeléséről beszélt, amit az elmúlt 12 év egyik legnagyobb sikerének nevezett. Elmondása szerint 2017-ben Magyarország mindössze 3,1 tonna aranytartalékkal rendelkezett, amely 125 millió dollár értékű volt. A 2018-ban elindított nyolcéves aranyfelhalmozási program eredményeként 2025-re ez 110 tonnára nőtt, amelynek értéke 12 milliárd dollár lett – idézik a portálon.
A százszoros értéknövekedés részben a mennyiségből, részben pedig az arany árának 300 százalékos emelkedéséből adódott – tette hozzá.
A Magyar Nemzeti Bank összesen 5,8 milliárd dollárt fektetett be aranyvásárlásba, ami 12 milliárd dollárt ér, és több mint 6 milliárd dollárt nyert az MNB, ami 2500 milliárd forintnak felel meg.
Az összeget azonban nem fizethetik be osztalékként a költségvetésbe.
Az MNB korábbi elnöke szerint az aranyvásárlás stratégiai döntés volt, amelyet geopolitikai és nemzetstratégiai megfontolások vezéreltek. 2016 körül úgy látták, hogy egy kettős világrendszer alakul ki – egy nyugati dolláralapú és egy keleti, kínai jüanközpontú rendszer. Ebben a rendszerben az arany felértékelődik, és nemcsak pénzügyi-védelmi eszköz, hanem politikai és geopolitikai súlya is van. Mivel a magyar kormány erőteljes külpolitikát folytatott az Európai Unión belül, szükség volt egy „arany horgonyra”.
Nemzetstratégiai szempontból azért tartja fontosnak, mert
az elmúlt hetven-nyolcvan évben, amikor tulajdonképpen csak azt engedték oda a tárgyalóasztalokhoz, akinek volt aranya.
Hozzátette, hogy Magyarország az elsők között kezdte meg 2018-ban az aranyvásárlást, amelyet 2021-től már gyakorlatilag minden ország követett. Ezzel a térségben egy főre eső aranytartalékban vezető pozícióba került, megelőzve Lengyelországot, Romániát és Csehországot.
A kettős világrendszer kialakulását 2050-re jósolja. A nyugati világ megtartja a dollárra épülő rendszert, amelyet arany, kriptovaluták és jegybanki digitális valuták (CBDC) egészítenek ki, a BRICS országok pedig egyre jobban leválnak majd a dollárról. Magyarországnak szerinte olyan pénzügyi rendszerre van szüksége, amely folyosót ad a két világrendszer között – hasonlóan Dubajhoz, Szingapúrhoz, Budapest is lehet ilyen pénzügyi átjáró.
Matolcsy György neve az elmúlt hónapokban főként a Magyar Nemzeti Bank körül kibontakozott botrány kapcsán forog a nyilvánosságban. Az MNB-hez köthető alapítványok működésének ellenőrzésére az Állami Számvevőszék több vizsgálatot is elindított. Egyes feltételezések szerint 500, mások szerint 650 milliárd forintnyi közpénz égett el az alapítványok ügyletei nyomán.
Lázár János építési és közlekedési miniszter néhány napja kijelentette: „Én annak vagyok a híve, hogy minél hamarabb börtönbe vonuljon a Matolcsy-klán azon tagja, amelyik lopott”. Elmondta, hogy rengeteg feljelentés született a jegybanki alapítványok vagyonkezelésével kapcsolatban, és a legfontosabb feladat az, hogy kivizsgálják, megvannak-e valahol ezek a pénzek és hogy kik felelősek az elvesztésükért.
The post Bejelentkezett Matolcsy György: az elmúlt 12 év egyik legnagyobb sikeréről beszélt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu