Békemenet-történelem: Dopeman ellen ugyanúgy vonultak már a fideszesek, ahogy Soros György ellen is

Ez lesz sorban a 11. békemenet, a kormányoldal tavaly, az EP- és önkormányzati választás előtt jubilált: a végtelenségig fokozva az élethalál kérdése tematikát. Arról az eseményről talán az maradhatott meg leginkább az érdeklődőknek, hogy a Margit-szigeten felállított színpadon Vidnyánszky Attila rendezésében gyerekek jajongta, hogy nem akarnak háborút.

A NER-propaganda nehéztüzérsége, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítváy még 2012 januárjában szervezte meg az első Békemenetet. Ennek azért érezték szükségét, mert a miniszterelnöki székbe épp csak visszahuppant Orbán Viktor nagyon hamar szembe találta magát a fél világgal: ekkor kezdődött a harc Brüsszellel, mivel az unió nem nézte jó szemmel, hogy a kormány új Alaptörvényt ír, ahogy azt sem, hogy olyan kétharmados törvényeket nyom át az Országgyűlésen, melyek érdemben írják át az alkotmányos berendezkedést. De a Nemzetközi Valutaalappal is ekkortájt akasztotta össze bajszát Orbán.

Tavaly a kerek évforduló előtt tisztelegve összefoglaltuk az első kilenc vonulás eseményeit, felidézve egyebek között az egyetlen vidéki békemenetet, Széles Gábor és Bencsik András nagy szakítását, és azt az esetet is, amikor részint Dopeman ellen meneteltek a kormány hívei.

Kapcsolódó
Ma jön a tizedik békemenet – visszatekintünk az első kilencre

Az elmúlt 12 évben valóságos intézménnyé – az Orbán-kormányok egyik legfontosabb erődemonstrációs eszközévé – vált a rendezvény. A kegyelmi ügy és Magyar Péter feltűnése után ismét nagy szüksége van a Fidesznek a tábor összerántására.

The post Békemenet-történelem: Dopeman ellen ugyanúgy vonultak már a fideszesek, ahogy Soros György ellen is first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest