Bemutatkozik a Kőgazdag Fiatalok új szereplője: „Most még üzletasszony vagyok, viszont hamarosan feleség”

Thumbnail for 6127413

Október 14-én második évadával tér vissza a TV2-re a Kőgazdag Fiatalok. Új szereplő is csatlakozik a csapathoz, Szanyi Vanda, akinek bemutatkozó videóját szerdán tették közzé.

Szanyi Vanda vagyok, most még üzletasszony, viszont hamarosan feleség

– mondta el magáról kiindulásnak, majd arról beszélt, hogy azért vállalta a szereplést, mert szereti a kihívásokat, és úgy gondolta, ideje kipróbálni magát ebben is.

Ha be kellene mutatni magamat, akkor azt mondanám, hogy maximalista vagyok, viszont nem túl határozott, de mindenről van határozott elképzelésem, és hiperérzékeny vagyok.

Mint elmondta, általában dolgozik minden hétköznap, szabadidejét pedig utazással, sportolással és a családjával szereti tölteni – számára ez jelenti az igazi életet.

Kinézetét elmondása szerint a genetikának köszönheti: „Édesanyám ugyanilyen gyönyörű” – állítja.

Párjáról is mesélt, akivel első látásra egymásba szerettek. A lánykérésre a Maldív-szigeteken került sor, Szanyi azóta is azt tartja a világ legszebb helyének.

Munkájáról így nyilatkozott:

A sikerem titka saját önmagam megvalósítása. Van egy saját magán vérvételi helyem, amit én alapítottam. Mindenbe beletanultam már.

Nagy hibának tartja, ha valaki külső alapján ítél, mert szerinte „mindenki azt gondolja, ha valaki egy kicsit sikeresebb, jobb módú és kicsit jobban néz ki, akkor ő már egy öntelt, nagyképű, viszont én ezt meg tudom cáfolni. Én ennek pontosan az ellenkezője vagyok.”

Mint kiderült, a többiek közül eredetileg csak Tuvic Aleksandrát ismerte, és Dulin Mettával rögtön az első találkozáskor nézeteltérésük volt, annak ellenére, hogy Szanyi magát konfliktuskerülőként írta le.

Biztos benne, hogy magára fogja venni a negatív kommenteket, viszont próbálja majd ezeket kizárni, mert nem szereti, ha negatívumok vannak az életében. „Valószínűleg ezért is tartok ott, ahol tartok” – tette hozzá.

A legbüszkébb arra vagyok, hogy én hogy nézek ki, és arra, hogy amit én teszek azért, hogy sikeres legyek, azt csak magamnak köszönhetem. Nyilván ott áll mögöttem a párom és édesanyám, viszont az, amit én teszek bele energiát és tudást, az csak az enyém, és azt senki nem veheti el tőlem

– fogalmazott az üzletasszony, majd arról beszélt, hogy szerinte bárki elérheti azt, amit ő:

Úgy gondolom, hogy mindenki előtt ott van a lehetőség, és lehet minket, akik valamilyen szinten jobban állunk, mint a többi ember, utálni, de a lehetőséget senki nem veszi el előle. Mindenkiben van annyi, hogy egy kicsit minden nap jobb legyen, és én valahogy e szerint élem az életem, hogy minden nap egy picit jobb legyek a tegnapi énemnél.

The post Bemutatkozik a Kőgazdag Fiatalok új szereplője: „Most még üzletasszony vagyok, viszont hamarosan feleség” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest