Bemutatta államtitkárait Vitézy, és megnevezte, kinek a feladata lesz az új KRESZ előkészítése

Miután vasárnap reggel nyilvános lett a kormány államtitkárainak 55 fős névsora, később Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a saját közösségi oldalán osztotta meg a nyilvánossággal, hogy az ő három államtitkárának mik lesznek pontosan a feladatai az előttünk álló kormányzati ciklusban.

Barna Zsolt a közúti közlekedési ügyekért felelős államtitkár posztját kapta, és Vitézy Dávid szavai szerint az ő legfontosabb az lesz, hogy a közutak fejlesztésénél a következő években megfelelő figyelmet kapjanak az alsóbbrendű utak is. Emellett a miniszter szerint legalább ilyen fontos, hogy javuljanak a közúti baleseti statisztikák, a notórius gyorshajtókkal szemben lépjenek fel sokkal szigorúbban, és érjék el, hogy a közlekedés mindenki számára biztonságosabb legyen – ennek elérése szintén Barna feladata lesz.

Zsoltra vár az új KRESZ előkészítése, és az állami közutak kezelési szemléletének megújítása, hogy a városi és elővárosi szakaszokon minden közlekedő, így a busszal utazók, a gyalogosok és a kerékpárosok szempontjai is végre érvényesüljenek

– tette még hozzá.

Szemerey Samu építészeti és magasépítési beruházásokért felelős államtitkár feladataként azt jelölte meg Vitézy, hogy a hazai települések fejlesztésében és az épített környezet alakításában a kiszámíthatatlan, egyszemélyi döntések helyett a legkorszerűbb urbanisztikai elvek, a hosszú távú szemlélet és a magas minőségi elvárások érvényesüljenek. „Célja, hogy Magyarország települései a legkisebb falvaktól a legnagyobb városokig élhetőbbé váljanak, és az állami magasépítési beruházások hatékonyságban, fenntarthatóságban és építészeti minőségben is mintaadó szerepet töltsenek be” – olvasható Vitézy vonatkozó posztjában.

A tárcavezető szombaton mutatta be Sirály Katalin jogászt, minisztériuma közigazgatási államtitkárát. Ő azért fog dolgozni – írta Vitézy –, hogy „a minisztérium működésében a hatalmi arrogancia és az átláthatatlanság után, a szakmai precizitás, az átláthatóság és a közérdek következetes képviselete legyen az elsődleges szempont, és a jogalkotás a magánérdek helyett végre a közjót szolgálja”.

Az említettek mellett szintén a tárca csapatát fogja erősíteni Tárkányi Zsolt is, aki már a miniszteri meghallgatáson is ott volt Vitézy Dávid mellett. A Tisza Párt sajtófőnöki posztját elhagyó Tárkányi a jövőben a Közlekedési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára lesz.

Kapcsolódó
Mutatjuk a Tisza-kormány államtitkárainak névsorát

Megjelent a Magyar Közlönyben az új államtitkárok névsora, a kinevezések 2026. május 26-án lépnek hatályba a köztársasági elnök döntése alapján. A személyi változásokkal párhuzamosan a miniszterelnök jelentős bércsökkentést jelentett be a politikai vezetők körében, amely a kormányfőt, a minisztereket, a képviselőket és a polgármestereket is érinti.

The post Bemutatta államtitkárait Vitézy, és megnevezte, kinek a feladata lesz az új KRESZ előkészítése first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest