Színe és visszája címmel között vezércikket a Demokrata főszerkesztője. Bencsik András azzal kezdte, hogy „Szeretném pofán verni Magyar Pétert.
Semmi finomkodás: arcul ütés, meglegyintés és hasonlók. Nem bizony, hanem egyenesen, ahogy jön, lendületből jól pofán akarom verni ezt a csalót.
A publicista szerint az agressziót Bayer Zsolt barátja is biztos támogatná, sőt, Stefka István, valamint Széles Gábor is.
Bencsiket a „pimasz tolvajlás” háborította fel, ahogy ez a „kiugrott NER-kegyenc ellopta a Bémenetet”, leutánozta azt, „ellopta a szent mozgalmat”. Az újságíró ezután felidézte a Békemenet dicsőséges történetét, 2012-től kezdve, amelyet nemes egyszerűséggel „történelmi pillanatnak”, „csodának” minősített, mert olyat a világ még soha nem látott, hogy megtelt az Andrássy út. A Fidesz melletti vonulást Bencsik a „szeretet és a béke” megnyilvánulásának látja.
Ehhez képest pár sorral lejjebb Bencsik András Magyar Pétert rágcsálónak nevezi,aki mindent fordítva csinál és „robotember hangja van”. A publicista szerint a Tisza követői mindent a gyűlölet és a bosszú nevében tesznek, és ellenségként tekintenek a fideszesekre. Innen jön tehát a cikk címe is, színe és visszája, vagyis a valóságot és annak ördögi kópiját látja ma Bencsik András a közéletben.
Egy küzdelmes jelenét élő ország népe és egy bosszúra, zsákmányra, hatalomra éhes horda összecsapása … ami hamarosan bekövetkezik.
A cikk végén kis nemzetközi kitekintő után Bencsik feltette a kérdést, hogy az olvasó melyiket választaná.
A Tisza március 15-i rendezvényén, illetve a Békemeneten résztvevők számáról ebben a cikkben írtunk, Zárug Péter Farkas elemzését pedig itt olvashatja:
The post Bencsik András: Szeretném pofán verni Magyar Pétert first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





