Leomlott a Balatonlellei Mentőállomás megrepedt fala, az épületet ki kellett üríteni, írja a sonline.hu.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a lapnak azt nyilatkozta,
a kirívóan rossz állapotú Balatonlellei Mentőállomás épületében az esti órákban falomlás történt. A mentőegységek áthelyezéséről Fonyódra azonnal intézkedtünk, a kár és a szükséges intézkedések meghatározása folyik.
Felházi Miklós, a település polgármestere arról beszélt, a mentőállomást nap közben ki kellett üríteni, miután az épület egyik fala megrepedt. Az Országos Mentőszolgálat szakemberei a helyszínen úgy döntöttek, hogy a további működés nem biztonságos.
Közölte: az emberek természetesen nem maradnak ellátás nélkül. Azonnal megoldást találtak a mentőállomás ideiglenes elhelyezésére. Az úgynevezett „kisiskola” és a mellette lévő hangár megfelelő alternatívaként merült fel. Az önkormányzat azonnali takarításba és átalakításba kezdett, hogy a mentőállomás ideiglenesen ide költözhessen. Erre már meg is kapták az engedélyt.
A lap cikkében emlékeztet, hogy már tavaly márciusban tárgyaltak arról, hogy a rendkívül rossz állapotban lévő mentőállomást új épületbe költöztessék.
Egy évvel ezelőtt, és már korábban is látható volt, hogy az épület nagyon rossz állapotban van. A szorító helyzetből mára kényszerhelyzet állt elő, ezért fel kell gyorsítani az új mentőállomás építését. Remélem, hogy záros határidőn belül elindulhat az építés, melyhez a város biztosított telket. A beruházáshoz forrást kell szerezni, és közbeszerzést kell kiírni, de addig a Balatonlellei Önkormányzat megoldja a mentőállomás ideiglenes elhelyezését, melyről nagyon gyorsan intézkedtek
– mondta Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője, aki már pénteken egyeztetett az ügyben Rétvári Bencével, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárával.
The post Beomlott a fal a Balatonlellei Mentőállomáson, kiürítették az épületet first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu