Berki Mazsi egy esetleges, Kulcsár Edina elleni bokszmeccsről: Beleállnék, de szerintem szükségem lenne egy kis felkészülési időszakra

Múlt vasárnap startolt el a Sztárbox új évada, melynek első versenynapján Kulcsár Edina is ringbe lépett, ahol legyőzte Laky Zsuzsit. Az influenszer a meccs közben, majd azt követően is kapott dicséreteket a teljesítményéért, többek mellett Berki Mazsi is elismerősen nyilatkozott róla. A Sztárbox 2023-as női könnyűsúly mezőnyének győztese úgy fogalmazott, Kulcsár méltó ellenfele lenne.

Berki Mazsi ma a Reggeliben vendégeskedve árulta el, hogy csak a női versenyzők miatt követi az idei Sztárboxot, kitért továbbá arra is, mit gondol Kulcsár teljesítményéről. Mint mondta, nagyon ügyesnek találja a szépségkirálynőt, hozzátette továbbá, hogy magából kiindulva el tudja képzelni, édesanyaként milyen „idegi állapotban lehet” néha Kulcsár.

Ez egy eszméletlen megterhelő folyamat. Az edzések, és főleg a verseny előtti napok. Láttam, hogy Edina elutazott a párjával, G.w.M-mel azt hiszem, egy-két éjszakára valahova. Ezt annyira jól tették, mert emlékszem, hogy én a meccs előtti nap annyira kivoltam idegileg, hogy otthon még hú, a gyerekkel mi legyen, akkor még főzzünk, mit eszünk, hogy csináljuk? Tényleg a legeslegjobb módja volt ennek, és nagyon ügyes volt.

Berki hangsúlyozta, hogy szerinte Kulcsár boksztudásilag és fizikai állapotát tekintve is nagyon rendben volt, azt sem látta rajta, hogy elfáradt volna a négy menet után.

Amikor arról kérdezték, ő jelenleg milyen kondícióban van, és beleállna-e egy Kulcsár Edina elleni meccsbe, az influenszer azt felelte:

Bele, de szerintem szükségem lenne egy kis felkészülési időszakra. Edzek most is, tehát rendszeresen látogatom a konditermet, de nem a boksztermet. Ugye a márciusi műtétem óta kétszer voltam bokszolni

– osztotta meg a műsorban Berki, aki azt is elárulta: sok helyről csiripelik, hogy várhat még rá idén vagy jövőre egy megmérettetés, ezért úgy véli, lassan visszatér majd a bokszterembe. Elismerte azonban, hogy ha most kapna ilyen felkérést, nem biztos, hogy rögtön rávágná az igent.

Azért ezt végig kell gondolni. Nagyon sok lemondással jár. Az otthoni dolgok, minden háttérbe szorul, és megmondom őszintén, most egy olyan jó kis kiegyensúlyozott életet élek, hogy így mindenre van időm. Magára az érzésre vágyik az ember, tehát aki egyszer volt a ringben, az mindig visszavágyik oda, főleg arra az érzésre, amit ott érez. Csak a velejárókkal… azokra nem biztos.

The post Berki Mazsi egy esetleges, Kulcsár Edina elleni bokszmeccsről: Beleállnék, de szerintem szükségem lenne egy kis felkészülési időszakra first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest