Berki Mazsi még nem mesél kislányának Berki Krisztiánról, ezt részben Hódi Pamela lányára bízná

Thumbnail for 6382860

Berki Krisztián 2022 tavaszán halt meg, amikor Berki Mazsival közös kislányuk, Emma még csak párhónapos volt. Arról, hogyan küzdött meg férje halálával özvegye nemrég így nyilatkozott:

Mindenki másképp gyászol, én azt gondolom. Rengeteget sírtam. Voltam pszichológusnál is, gyászfeldolgozónál is, de egyébként szerintem nem jártam végig azt a kurzust, amit végig kellett volna. Jómagam küzdöttem meg ezzel a dologgal nagyon sokáig.

Berki ma már párjával, Kajári Zoltánnal közösen neveli Emmát, de szeretné, hogy a kislány később jobban megismerje majd az apját.

Egy hároméves kisgyerekkel nagyon nehéz erről beszélgetni, és nem is szoktam felhozni ezt a témát, mert mindennek megvan a maga ideje. Egy szakemberrel is beszéltem már erről, hogy mi a jó és mi nem, mert ez egy olyan életszituáció, ami nem mindennapi

nyilatkozta a Ripostnak Berki Mazsi.

Az édesanya néhai férje idősebb gyerekének, a 11 éves Natasának is szerepet szán abban, hogy kislánya minél többet tudjon az édesapjáról.

Van egy féltestvére, és én majd azt, hogy Emma megismerje az apukáját, egy kicsit rá fogom bízni Natira. Ő fogja tudni elmesélni neki, hogy apa milyen volt.

Berki elmondása szerint ebben Nati és az ő édesanyja, Hódi Pamela is partner.

Hódi néhány hónapja beszélt arról, lánya hogyan dolgozta fel az édesapja elvesztését:

Kapcsolódó
Hódi Pamela elmondta, közös lányuk hogyan dolgozta fel Berki Krisztián halálát: „Rengeteg fotó van apáról a falon, szokott írni leveleket neki”

Pszichológushoz is elvitte lányát, de nem volt szükség külső segítségre a tragédia feldolgozásához.

The post Berki Mazsi még nem mesél kislányának Berki Krisztiánról, ezt részben Hódi Pamela lányára bízná first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest