New York városában betiltják a generatív mesterséges intelligencia eszközöket az állami iskoláiban – jelentette be Zohran Mamdani demokrata polgármester. A tilalom jelen állás szerint egy évig szól, és elsőtől nyolcadik osztályig minden tanulóra vonatkozik. A jogszabály már a 2026-2027-es tanévtől hatályba lép, és körülbelül 600 ezer diákot érint – írja az Engadget.
Elfogadjuk az új technológiákat, de csak akkor, ha azok a diákjainkat szolgálják
– jelentette ki Mamdani, majd hozzátette: a lépés az emberi kapcsolatok védelmét szolgálja.
A demokrata politikus azt javasolta, hogy a gyerekek problémamegoldó és szociális készségeiket tanáraik és társaik segítségével fejlesszék, ne chatbotokkal. Az egyéves tilalom ideje alatt tanulmányokat fognak végezni a technológia gyermekekre gyakorolt hatásának elemzésére. Egy pedagógusokból, szülőkből és választott tisztségviselőből álló koalíció ezt követően tesz javaslatot a következő lépéseket illetően.
A tilalom nem érinti a középiskolákat, bár itt is szorosan figyelemmel fogják kísérni a kísérleti mesterséges intelligencia programokat. Ezek célja, hogy segítsenek nekik kritikusan gondolkodni a mesterséges intelligenciáról, mielőtt elkezdenének arra támaszkodni. Hozzátette: a tanárok továbbra is használhatják a mesterséges intelligenciát óratervezéshez és adminisztratív munkához, amennyiben az eszközök megfelelnek az állami iskolák biztonsági előírásainak.
A mai szabályozás új, képernyőidőre vonatkozó irányelveket is bevezet a gyermekek számára. Ennek lényege, hogy az általános iskolás gyerekeknek napi maximum 30 percet, míg a középiskolások 45 perces képernyőidőt javasolnak.
Ezek persze csak ajánlások, a végső döntés a szülők felelőssége. A mostani döntés azonban nem éppen légből kapott: többek közt érdekvédelmi és szülői csoportok is szorgalmazták a moratóriumot, a városi tanács tagjainak több mint fele pedig levelet írt, amelyben felszólították a polgármestert és az oktatási minisztériumot, hogy állítsák le a mesterséges intelligencia használatát az osztálytermekben.
The post Betiltják a mesterséges intelligenciát a New York-i általános iskolákban first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





