Bohár Dániel visszaszólt Majkának: Mi a frusztráció oka, Majesz? Nem kaptad meg a további milliárdjaidat?

Visszaszólt Majkának Bohár Dániel azt követően, hogy a rapper a Campus Fesztiválon a Csurran, cseppen előadása közben üzent a jobboldali influenszernek.

Ahogy azt lapunk is megírta, Majka ismét fellépett a fesztiválon, egy évvel azt követően, hogy tavaly színpadi performansza komoly botrányt kavart. A Csurran, cseppen előadása közben ugyanis a színpadon azt imitálták, hogy a fiktív Bindzsisztán miniszterelnökeként fejbe lövik. Az előadás komoly visszhangot kapott, előbb a kormánymédia sorozta meg az előadót, olyan szalagcímeket eredményezve, hogy A miniszterelnök kivégzésére buzdított Majka (HírTV), majd szerződést bontott vele a One Magyarország, a szervezők pedig elhatárolódtak tőle. Az idei előadásban a rapper reflektált a botrányra és az elmúlt évre is. „Azóta eltelt egy év, és ezek elhúztak a faszba” – mondta a közönségnek, de az is elhangzott a szájából, hogy „szopjál le, Bohár Dani!”

Az egykori megafonos nem várt sokat a válasszal, és a Facebookon üzent: „tiszás trubadúrnak” nevezte posztjában Majkát, majd így folytatta:

Na de tiszás Majka! Megnyertétek a választást! Örülnöd kellene, győztél! Erre ordibálsz a színpadon, és engem gyalázol. Mi a frusztráció oka, Majesz? Nem kaptad meg a további milliárdjaidat? Téged is átvert a Tisza? Vagy benne van a szerződésedben, hogy folytatnod kell a hergelést?

A továbbiakban Bohár azt fejtegette, hogy Majka az ő hátán akar bekerülni a hírekbe, és úgy véli, nincs rá jó hatással a Tisza. Egyúttal felajánlotta, hogy írjon neki az énekes, megbeszélhetik a dolgot. „Nem kell a színpadról, proli módjára ordibálnod, legalja stílusban” – írta.

Bohár – akit nemrég három hónapra kitiltottak a parlamentből – egyébként az éppen zajló Tusványoson is szerepelt, Hegedűs Barbara fideszes országgyűlési képviselővel és Szatmáry Kristóffal, a Fidesz Budapesti Választmányának elnökével vett részt egy panelbeszélgetésen, amelyen lapunk is ott volt:

Kapcsolódó
Szatmáry Kristóf Tusványoson: az elnökségben ülő emberek kétharmadát elvihetik vezetőszáron

Panelbeszélgetés Tusványoson: A Tisza példáján felbuzdulva, a Fidesz politikusai a Parlamenten kívüli közösségépítésben látják a jövőt.

The post Bohár Dániel visszaszólt Majkának: Mi a frusztráció oka, Majesz? Nem kaptad meg a további milliárdjaidat? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest