Amit most feltártunk, azt nem szabad tűrni
– fogalmazott kedden közzé tett videójában az ellenzéki Tiszta Szívvel a Városért színeiben politizáló Pintér Bence. A győri polgármester elmondta: „a gazdasági beszámolók alapján 2025 januárja és szeptembere között, alig kilenc hónap alatt eltűnt a Fekete Dávid bizottsági elnök és a fideszes többségű városstratégiai bizottság által irányított Győr-Szol Zrt. kezelésében álló önkormányzati lakáskassza csaknem egésze.”
A városvezető szerint
nincs meg legalább 1,7 milliárd forint.
A polgármester hozzátette: az önkormányzati lakáskassza „1993 óta gyűlik: minden önkormányzati lakásból és ingatlanból befolyó bérleti díj ide kerül. Ezek a források célhoz kötöttek: az önkormányzat és az önkormányzati cég közötti vagyonkezelési szerződés szerint azokat csak és kizárólag önkormányzati lakások és ingatlanok felújítására, karbantartására, építésére költheti a vagyonkezeléssel megbízott Győr-Szol.”
Hétfőn számoltunk be arról, hogy viharosan indult az év a győri közgyűlésben. Cikkünkben azt jósoltuk, hogy a parlamenti választások kampányában a feszültség tovább fokozódhat, az azonban lapunkat is meglepetésként érte, hogy a most szerdára elnapolt közgyűlés előtt minden eddiginél nagyobb botrány robbant ki.
Pintér Bence a videóban hangsúlyozta: a Győr-Szol Zrt.-nek, a pénz megbízott kezelőjének a 2025. szeptemberi fordulónapon benyújtott számviteli bizonylata alapján
a városi lakáskassza egyenlege 2 milliárd forintot meghaladó mértékű. A cég 2025. évi harmadik negyedéves beszámolója azonban a bankszámlán ugyanekkor mindössze 304 millió forintot mutat.
A városvezető szerint ez azt jelenti, „hogy alsó hangon 1,7 milliárd forint eltűnt.” Ez „32 év alatt összegyűjtött vagyon”, amely a városvezető szerint „9 hónap alatt elporladt”
Pintér azt mondja: Fekete Dávid fideszes frakcióvezető és Szeles Szabolcs korábbi alpolgármester (a kormánypárt győri országgyűlési képviselőjelöltjei), illetve Hajtó Péter, korábbi fideszes, jelenleg a Borkai-csapathoz tartozó városatya, továbbá Borsi Róbert, Huszár Gábor és Szabó Jenő Fidesz-képviselők voltak ebben az időszakban a „tulajdonosi bizottság tagjai”, valamint Antal Imre, szintén fideszes politikus volt a Győr-Szol felügyelőbizottsági elnöke. (A bizottságnak egyetlen, a városvezetést támogató tagja van: Dr. Balog-Farkas Renáta, aki – mint arra a polgármester is utalt – hiába próbált az ügyben az adatok megismerését célzó, az ügyet firtató javaslatot tenni, leszavazták.)
Nem tudni, hogy a pénz hol van, csak azt, hogy hol nincs: nincs a bankszámlán, ahol lennie kellene
– fűzte hozzá a polgármester. Felidézte: a 2024. őszi hivatalba lépése után a fideszes a közgyűlési többség elvette tőle, „és teljes körűen magához vonta az önkormányzati cégek irányítását és felügyeletét.” Így aztán a Győr-Szol Zrt. tulajdonosi, valamint irányítási jogai is a Fekete Dávid által elnökölt, fideszes többségű városstratégiai bizottsághoz kerültek.

„Ez a bizottság tudja utasítani a cégvezetőket, amit polgármesterként abszurd módon nem tehetek meg. Ezen felül minden igazgatótanácsba, felügyelőbizottságba szintén fideszes többséget ültetett a fideszes többségű közgyűlés” – emlékeztetett Pintér. Hozzátette: 2025 januárjában a Fidesz „kirakta az egyetlen delegáltunkat, majd fideszes káderre cserélte a Győr-Szol felügyelőbizottságában. Nem sokkal ezután, 2025 márciusában a Győr-Szol megszüntette az alszámlát, ahol a kétmilliárdos lakáskasszát tartotta elkülönítve. A pénzt átöntötték a főszámlára, ahonnan az néhány hónap alatt eltűnt” – állítja a polgármester.
Pintér szerint a Győr-Szol negyedéves beszámolói arról tanúskodnak, hogy „2025. március 31-én már csak 1,35 milliárd, június 30-án 392 millió, szeptember 30-án mindössze 304 millió forint maradt a számlán.” A városvezető 2025 augusztusában pénzügyi adatokat, információkat kért a győri önkormányzat cégeitől, így a Győr-Szoltól is.
Tudni akartam, mi történik a Fidesz által irányított cégekben, hogyan gazdálkodnak a győriek pénzével. Az önkormányzati cégek vezetői 2025 szeptemberében megtagadták az adatszolgáltatást, mivel az adatok kiadását szerintük csak a fideszes többségű közgyűlés és Fekete Dávid fideszes többségű városstratégiai bizottsága kérheti
– fogalmazott a videóban Pintér Bence. Közölte: a testület ülésén Balog-Farkas Renáta kérdésére „a Győr-Szol vezetői nem tudták megmondani, hogy a cég beszámolójának mely sorából derül ki, hogy a lakáskassza kétmilliárdos összege rendelkezésre áll.” Azt állították, hogy „a szerződési kikötés, mely szerint a pénznek rendelkezésre kell állnia, nem azt jelenti, hogy a pénznek meg is kell lennie.”

Ekkor a TSZV-s képviselő azt kérte, hogy a bizottság „kötelezze a Győr-Szolt, hogy a cég adja át a bizottsági tagoknak a főkönyvi kivonatot, valamennyi bankszámlakivonatot, és banki igazolást a lakáskassza rendelkezésre állásáról.” Emellett a bizottsági tagokat és a cég vezérigazgatóját
figyelmeztette a különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés bűncselekményének gyanújára, amennyiben a rábízott pénzt a szerződéstől eltérően használta fel.
A többség azonban leszavazta az adatkikérési javaslatot. A polgármester szerint ezzel „megpróbálták megakadályozni, hogy kiderítsük, hova tűnt 1,7 milliárd forint a győri lakáskasszából.” Pintér úgy látja, a Győr-Szol „azért nem tudta teljesíteni a 2025-ben vállalt 116 önkormányzati bérlakás felújítását, azért nem tud a város a rászorulókon segíteni, vagy éppen szolgálati lakásokat kiutalni, mert a Fidesz felügyelete és irányítása alatt álló cégből eltűnt az erre elkülönített pénz. 116 helyett mindössze 22 lakást újítottak fel 2025-ben” – fogalmazta meg a vádjait a városvezető, aki felvetette a cég felügyelőbizottságának felelősségét is.
„Valószínűleg hatékonyabb lenne a munka, ha nem kizárólag fideszes delegáltak ülnének benne” – tette hozzá, megemlítve: a felügyelőbizottság tagjai tavaly február óta „átlagosan 370 százalékos fizetésemelést kaptak, illetve adtak saját maguknak a munkáért, amit nem végeznek el. 1,7 milliárd forint eltűnt a cégből, amit felügyeltek – ezek szerint csukott szemmel.”
Az ellenzéki politikus úgy véli, az ügyben „különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúja merül fel.” Az önkormányzat városstratégiai bizottsága és a Győr-Szol felügyelőbizottsága esetén pedig
felmerül a bűnpártolás és a hivatali visszaélés gyanúja, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tettem a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészségen
– jelentette be.
Pintér elmondta: 32 évnyi megtakarítás, közel 2 milliárd forint eltűnése „legalább egy évtizedre megnyomorítja a győri lakáspolitikát és a városi rászorulókat. Ezért újra kell formálni a város működését, meg kell kezdenünk a hatalmas kár enyhítését.”
Ehhez viszont az kell, hogy
a Fekete Dávidhoz, Szeles Szabolcshoz, Hajtó Péterhez, Borsi Róberthez, Huszár Gáborhoz, Szabó Jenőhöz és Antal Imréhez hasonló hazug és tisztességtelen politikusok eltűnjenek a győri döntéshozásból, így kezdeményezem a győri közgyűlés feloszlatását
– fogalmazott Pintér, aki szerint a fideszes politikusoknak „semmilyen demokratikus felhatalmazásuk nincs arra, hogy milliárdok tűnjenek el a kezük alatt a lakáskasszából. Nem ezzel kampányoltak a választás előtt, nem ezt ígérték a győrieknek. Éppen az ellenkezőjét ígérték a programjuk kilencedik, a szociálpolitikát összegző pontjában, miszerint: »a felújításra szoruló bérlakásállományt rendbe teszik”. Hazudtak.”
Így hát a közgyűlés
oszlassa fel magát, és legyen új választás Győrben
– zárta videóüzenetét a győri polgármester.
Pintér a feloszlatási javaslatát legkorábban a február 4-i közgyűlésen terjesztheti be. Nem valószínű, hogy ezt a fideszes többség megszavazza, hisz ezzel politikailag de facto elismernék: a polgármesternek igaza van. Azonban így sem könnyíti meg a dolog a kormánypárt helyzetét, hisz az elkövetkező napok óhatatlanul a városvezető kezdeményezéséről fognak szólni Győrben, nem pedig a Tisza-ellenes Fidesz-kampányról.

A polgármester bejelentését követően első körben kérdésekkel fordultunk Fekete Dávid bizottsági elnökhöz és Sárkány Péterhez, a Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatójához. Többek között arról érdeklődtünk:
- Valóban eltűnt-e 1,7 milliárd forint a Győr-Szol Zrt. lakásbérleti díjakból, tehát önkormányzati ingatlanok hasznosításából származó bevételeiből?
- Ha igen, ön tudott-e erről, tájékoztatták-e róla, valamint tett-e az ügyben bármiféle lépést, intézkedést, kezdeményezett-e vizsgálatot?
- Van-e tudomása arról, mire fordították ezt az összeget? Illetve megvan-e ez a pénz, illetve annak ellenértéke?
- Az ön információi szerint felmerült-e az ügyben bármiféle bűncselekmény, szabálytalanság, etikátlanság?
- Érez-e az ügyben személyes, szakmai, politikai vagy jogi felelősséget?
Amint reagálnak a polgármesteri videóra, frissítjük cikkünket.
The post Bombát robbantott Pintér Bence: 1,7 milliárd forint eltűnésére hivatkozva a győri közgyűlés feloszlatását kezdeményezi first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





