Borbély Alexandrát választották év egyik legjobb színésznőjének Szlovákiában

Thumbnail for 6461932

Az atempo.sk számolt be arról, hogy a Szlovák Televíziós és Filmakadémia idén is kiosztotta a Nap a hálóban díjakat az előző év legjobb hazai filmjeinek, illetve az abban közreműködőknek. Az április 16-ai díjátadón két felvidéki magyar színésznőt is díjaztak: Borbély Alexandra és Bándor Éva egyaránt az Emma és a halálfejes lepke című filmben nyújtott alakításáért kapott elismerést, előbbi a legjobb női főszereplőnek, utóbbi pedig a legjobb női mellékszereplőnek járó Nap a hálóban díjat vehette át.

Felesége sikeréről Nagy Ervin is megemlékezett az Instagram-oldalán.

Olyan büszke vagyok…! Arra is, amire kapta, arra is, amit mondott, és arra is, hogy Szlovákia a második otthon, mind művészileg, mind emberileg…! Köszönjük, dakujeme!

– írta a színész a felvétel mellett, melyen Borbély éppen felsétál a színpadra, hogy átvegye a díját, és elmondja a beszédét.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nagy Ervin (@nagy_ervin_hivatalos) által megosztott bejegyzés

Borbély Alexandráról legutóbb februárban jelent meg cikkünk. Ekkor egyebek mellett arról beszélt a színésznő: fáj neki, hogy nem hívják magyar filmek szereplőválogatására.

Kapcsolódó
Borbély Alexandra: Az, hogy fellépjek Fóton Orbán Viktor előtt, már nem fér bele

Fáj neki, hogy nem hívják magyar filmek szereplőválogatására.

The post Borbély Alexandrát választották év egyik legjobb színésznőjének Szlovákiában first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest