Börtönbüntetést kapott az a pap, akik leitatott majd a templomba csábított és szexuálisan bántalmazott egy üzletembert – írja a The Sun.
A lap szerint Stephen Baillie 2024 júniusában invitálta egy „üzleti vacsorára” a férfit, az italozás után pedig levetkőztette és a fürdőszobájába vitte. Baillie azt állította, hogy azért szabadította meg a ruháitól a férfit, mert az üzletember lehányta magát. A tárgyaláson az esküdtszék szerint azonban inkább az valószínű, hogy a pap leitatta áldozatát, aki annyira berúgott, hogy nem tudott ellenkezni. Baillie-t a bíróság 19 hónap börtönbüntetésre ítélte, és felvették a szexuális bűnelkövetők nyilvántartásába.
A bíróság szerint a 61 éves Baillie, a clarkstoni Szent József templom papja 2024. június 27-én vacsorázott együtt a 35 éves férfivel, hogy befektetésekről beszéljenek. Először egy étteremben találkoztak, ahol megittak két üveg bort, majd átmentek egy bárba, ahol a pap négy brandyt, míg áldozata négy pohár bort ivott. Baillie ekkor javasolta a férfinek, hogy hívjanak egy taxit és menjenek a parókiára és igyanak még egyet lefekvés előtt. A 35 éves férfi már annyira részeg volt, hogy belement.
A templomban Baillie állítólag a férfit csókolgatta és a nadrágjába dugta a kezét. Később a férfi magához tért, és azt tapasztalta, hogy a pap orális szexet létesít vele, ekkor felállt és hányni kezdett. A bíróságon azt mondta, a történtektől fizikailag rosszul érezte magát. Állítása szerint a pap folyamatosan azt hajtogatta, hogy sajnálja a dolgot, de mivel áldozata továbbra is nagyon részeg volt, levetkőztette és bevitte a zuhany alá, ahol szintén szexuális erőszakot követett el rajta.
Csak besegítette a zuhany alá
Az áldozat később fel tudta hívni a barátnőjét, azt kérdezte tőle, hogy el tudna-e érte jönni és vinni neki egy nadrágot és egy felsőt. A nő hajnali fél 12 körül érkezett meg, elmondása szerint Baillie azt mondta neki, hogy a barátja ruhái azért vannak a mosógépben, mert „erősen hányt” és ő csak „besegítette a zuhany alá”. A nő azt mondta, partnerét „a fürdőszoba padlóján kuporogva találta, olyan bokszeralsóban, ami nem az övé volt”.
Baillie másnap megjelent a pár otthonában a férfi „kimosott és kivasalt” ruháival, valamint átadott egy doboz paracetamolt és egy doboz After Eight csokoládét.
A tárgyaláson az ügyész megkérdezte a papot, hogy a csokoládék „bocsánatkérő ajándékok voltak-e, mert tudta, hogy amit tett, az helytelen volt”? Baillie azt válaszolta, hogy nem, azért vitte, mert a férfi „annyira beteg volt”.
Baillie tagadta a szexuális zaklatást, ehelyett azt állította, hogy a fiatalabb férfi nem sokkal az érkezésük után megcsókolta a konyhájában.
„Odajött hozzám és megcsókolt. Megdöbbentem, megdöbbentem, megdöbbentem” – mondta Baillie, aki azt állította, hogy csak azért küldte fel az áldozatot az emeletre, hogy „keressen egy helyet, ahol pihenhet”, mielőtt az újra rosszul lett, és a folyosói szőnyegre hányt.
A Paisley-i Egyházmegye szóvivője megerősítette: „Stephen Baillie-t, a Paisley-i egyházmegye papját 2026 márciusában elítélték egy felnőtt férfi szexuális zaklatása miatt, és 2026. április 28-án 19 hónap börtönbüntetést kapott”.
The post Börtönbüntetésre ítélték a katolikus papot, aki leitatott, majd szexuálisan bántalmazott egy üzletembert first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





