Kettő és nyolc év közötti börtönbüntetésre ítélt csütörtökön a németországi Koblenz bírósága öt embert a berlini kormány megdöntésére irányuló szélsőjobboldali puccskísérlet és az akkori német egészségügyi miniszter, Karl Lauterbach elrablására irányuló tervek miatt.
A tájékoztatás szerint a csoport négy vezetője – akik az „Egyesült Hazafiak” nevű terrorszervezetet alapították -, három, 46 és 58 év közötti férfi és egy 77 éves nő öt év és nyolc év közötti, ötödik társuk pedig két év 10 hónap börtönbüntetést kapott.
A vádhatóság szerint a csoport 2022 januárjának közepén alakult azzal a céllal, hogy „erőszakkal polgárháborús állapotokat teremtsen Németországban” (például áramszünetek, illetve a koronavírus-járvány idején szigorú korlátozásokat sürgető Lauterbach elrablása révén) a kormány és a parlamentáris demokrácia megdöntése érdekében. Hozzátette: a tagok elfogadták, hogy mindez emberéletekbe kerülhet.
A szövetségi ügyészség a per során azt közölte, a vádlottak – akik kapcsolatban álltak a birodalmi polgárok (Reichsbürger) nevű revizionista mozgalommal, illetve az egyesült államokbeli, összeesküvés-elméleteket terjesztő, szélsőséges QAnon mozgalommal is – azt tervezték, hogy felszámolják a demokratikus berendezkedést, és az 1871-ben alapított Német Császárság mintájára szervezik át az országot.
Bár a nyomozás során nem találtak bizonyítékot arra, hogy az „Egyesült Hazafiak” közel jutottak volna ezen célokhoz, az ügyészség viszont rámutatott arra, hogy a csoport már szerzett fegyvereket, illetve pénzeszközökre is szert tett.
(MTI)
The post Börtönt kapott öt német, akik el akarták rabolni az egészségügyi minisztert first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu