Bosnyák téri irodaházak: „Lehívjuk a bankgaranciát”

A Diákváros nem az eredeti tervek szerint valósul meg. Vitézy szerint eleve csak egy nagyvonalú városszerkezeti terv készült el, mire megérkeztek a kínaiak.

A diákváros megvalósításával kapcsolatban a miniszter azt mondta, a nagyvonalú városszerkezeti tervek lebontása még csak ezután jön. Vitézy szerint biztosan fognak még módosulni a tervek, de az eredeti célt tartani szeretnék.

A Bosnyák téri irodaházak ügyéről is érdeklődött az ATV.

Vitézy emlékeztetett arra, hogy a kormány elállt a szerződésről, mert a projektcég nem teljesítette a zárási követelményeket. Ebben benne volt Vitézy szerit, hogy teljesen tehermentes legyen az ingatlan, ez pedig nem teljesült, mivel az az ingatlan, amelyen elővásárlási joga van valakinek, nem minősíthető tehermentesnek.

Lehívjuk a bakgaranciát – mondta Vitézy Dávid példaként, hogy milyen jogkövetkezményeket fog érvényesíteni a kormány. A miniszter szerint ugyanakkor ezzel nem sokra fognak menni, mert a magyar állam érdekei védő bankgaranciát a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) adta. Ez Vitézy szerint azt jelent hogy a magyar állam érdekei védő bankgaranciát a magyar államtól tudják lehívni. Azt mondta ez önmagában feleveti bűncselekmény gyanúját.

Vitézy jelezte, hogy az Bayer Construct Zrt-vel szemben minden kárukat s követelésüket érvényesíteni fogják, ahogyan a projektcéggel szemben is. Az már látszik, hogy ebből bírósági ügy lesz.

The post Bosnyák téri irodaházak: „Lehívjuk a bankgaranciát” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest