A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint két rendőr megsérült, és több mint 60 ember ellen indult eljárás a hétfő esti, Kossuth Lajos térre bejelentett gyűlésen.
A Momentum próbálta meg blokád alá venni tegnap délután az Országház bejáratait, majd tüntetést tartottak az alaptörvény tizenötödik módosítása ellen.
A BRFK közleményében úgy fogalmazott, hogy erőszakossá Kossuth térre meghirdetett gyűlés: a rendőrök több személyt többszöri felszólítást követően testi kényszerrel távolítottak el a villamossínekről és a Parlament garázsbehajtójáról.
Azt írták, hogy a résztvevők egy csoportja 18 óra körül a bejelentéstől eltérően, jogellenesen a Lánchídon át az I. kerületben lévő Király lépcső felé vonult, de a rendőrök feltartóztatták az egyre agresszívabb csoportot, akik lökdösték a rendőrsorfalat, hogy áttörjenek rajta.
A biztosítás során a rendőrök 174 embert igazoltattak, közlekedési szabálysértés miatt 61-gyel szemben, gyülekezési joggal visszaélés miatt egy emberrel szemben kezdeményeztek szabálysértési eljárást, garázdaság gyanúja miatt két embert állítottak elő – közölték, hozzátéve, hogy a biztosítás során két rendőr sérült meg.
Annak megállapítására, hogy a jogellenes gyűlés során további bűncselekmények megvalósultak-e, a kamerafelvételeket elemzik.
The post BRFK: két rendőr megsérült a hétfő esti Kossuth téri tüntetésen, 61 fővel szemben indult eljárás first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu