Budapest egyik büszkesége is felkerült a legnagyobb csalódást okozó turistacélpontok listájára

Thumbnail for 6418032

A leghíresebb turistalátványosságok okozzák a legnagyobb csalódást, derül ki a poggyászmegőrzéssel foglalkozó Radical Storage vizsgálatából. A világ 200 leglátogatottabb látványosságának közel százezer értékelését elemezték ki, hogy megtudják, melyek a leginkább csalódást okozó turistacélpontok. A lista első öt helyére csak európai helyszínek kerültek fel, közöttük egy budapesti is – írja a Euronews.

A világ legkiábrándítóbb turistalátványossága az Egyesült Királyság legnagyobb vidámparkja, az Alton Towers. A briteket az amerikai Disneyland sikerei ihlették arra, hogy 1980 áprilisában megnyissák saját óriási vidámparkjukat. Az azóta eltelt negyvenöt évben az Alton Towers odáig jutott, hogy online értékeléseinek csaknem fele negatív, miközben a turistalátványosságok átlagosan egy picivel kevesebb mint tizenegy százaléknyi negatív értékelést kapnak. Az Alton Towerssel kapcsolatban a legtöbben az ár/érték-arányra, a rejtett költségekre, illetve a túlárazott ételekre és italokra panaszkodnak.

Rögtön a második helyen következik Budapest büszkesége és egyik legfontosabb turistaattrakciója, a Széchenyi Gyógyfürdő,

mellyel kapcsolatban a legtöbben a túlzsúfoltságra, illetve az akadálymentesítés hiányára panaszkodnak.

Nem áll sokkal jobban a tenerifei Siam Park, Európa legnagyobb vízi vidámparkja sem. A negatív érékelések szerint a park nem akadálymentes, a személyzete pedig durva. Többen írták azt is, hogy a személyzet tagjai megszégyenítették őket a testsúlyuk miatt.

A lisszaboni Time Out piac egykor elismert gasztronómiai helyszín volt, ám sikerei miatt egy ideje elviselhetetlenül túlzsúfolttá vált, legalábbis a negatív értékelések szerint. Hasonlóan: a világ talán leghíresebb szökőkútjánál, a római Trevi-kútnál is nap mint nap akkora a tömeg, hogy a látványa szinte élvezhetetlenné vált.

The post Budapest egyik büszkesége is felkerült a legnagyobb csalódást okozó turistacélpontok listájára first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest