Az érvénytelenített román elnökválasztás folytatásáért tüntettek az alkotmánybíróság előtt pénteken a november 24-i voksoláson legtöbb szavazatot szerző, a politikai szereplők által szélsőjobboldalinak tartott Calin Georgescu elnökjelölt támogatói – írja az MTI.
Az ország számos térségéből és külföldről összesereglett tüntetők a népakarat tiszteletben tartását és az elnökválasztás megismétléséről szóló határozat visszavonását követelték. A román zászlókat lengető, többnyire népviseletbe öltözött demonstrálók egy demokrácia feliratú koporsót is vittek magukkal, és az egykori román szélsőséges nacionalista legionárius eszméket hirdető Calin Georgescut éltető, illetve Klaus Iohannis jelenlegi államfő távozását követelő rigmusokat skandáltak. A jelentős számban kivezényelt rendfenntartó erők hármas fémkorláttal védték a tüntetőktől a parlament épületében székelő alkotmánybíróságot.
Calin Georgescu a „román nép jogi egységének” kinyilvánítása végett szólította híveit az alkotmánybíróság elé, ahol pénteken ügyvédei egy beadványt iktattak, amelyben az elnökválasztást érvénytelenítő, nem megfellebbezhető határozat visszavonását és a második forduló megszervezését kérték Calin Georgescu és a november 24-én a második helyen végzett Elena Lasconi részvételével.
Georgescu nem volt jelen a pénteki tüntetésen, csütörtökön elutazott Bukarestből. Amint üzente, azért, hogy „Európában is folytassa a jogi küzdelmet a lábbal tiport román demokrácia védelmében”. A román elnökválasztásnak a TikTok-on népszerűvé vált meglepetésjelöltje korábban a bukaresti ítélőtáblán és az Emberi Jogok Európai Bíróságán is bepanaszolta a román hatóságokat. A bukaresti kormánypártok szerint a pereskedés csak ürügy Georgescu számára, hogy folytassa választási kampányát.
A koalíciós pártok szerdán úgy döntöttek, hogy húsvét után, májusban rendezik meg a Georgescu-kampány körüli botrány miatt megismételt elnökválasztást. Romániában az alkotmánybíróság december 6-án érvénytelenítette az elnökválasztás 2024. november 24-én lebonyolított első fordulóját, és elrendelte a teljes választási folyamat megismétlését, miután a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) megállapította, hogy a legtöbb szavazatot összesítő Calin Georgescu független jelölt kizárólag közösségi platformokon folytatott, törvénytelenül finanszírozott kampányát nemzetbiztonsági kockázatot jelentő külföldi beavatkozás segítette.
The post Bukarestben tüntettek Calin Georgescu hívei, akinek érvénytelenítették az elnökválasztási győzelmét first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu