Bukás lehet az új Hófehérke

Thumbnail for 6415441

Akár pénzügyi bukás is lehet a Disney számára az új, élőszereplős Hófehérke-film – derül ki a Variety cikkéből. A lap értesülései szerint a film a megjelenését követő első pénteken 16 millió dollárt szerzett a jegypénztáraknál ért el, ami alapján nyitóhétvégéjének összesített bevételét 45 millió dollár körülre várják.

Ezzel az idei év második legnagyobb keresetű filmbemutatójának számítana az Amerika Kapitány: Szép új világ után, ám meglehetősen magas gyártási költségeit figyelembe véve ez sem biztos, hogy elég lesz a profithoz. A Hófehérke elkészítése nagyjából 250 millió dollárba került, vagyis még hosszú út áll előtte, hogy nyereséget termeljen a Disney számára.

Temetni azért még nem kell az új élőszereplős mesefilmet, hiszen a tavalyi Mufasa: Az oroszlánkirálynak ennél gyengébb, 35 millió dolláros nyitóhétvége után is sikerült kasszasikerré válnia: összesen 950 millió dollárt hozott világszerte. A 2019-es élőszereplős Dumbo remake viszont egy 45 milliós bemutatkozás után is gyengén teljesített, világszerte az 500 milliós bevételt sem tudta meghaladni.

Miközben a Hófehérke azon dolgozik, hogy nyereséges legyen, a filmről már befutottak az első vélemények, amelyek cseppet sem fényesek. Lapunk munkatársa sem volt elájulva tőle, kritikája alább olvasható:

Kapcsolódó
Nem lett woke-őrület, de így is elég kínos az új Hófehérke

Az új, élőszereplős Hófehérkét azelőtt eltemették, hogy egyáltalán megjelent volna, pedig a filmet látva a kolumbiai Hófehérkével és az ijesztő CGI-törpékkel van a legkisebb gond.

The post Bukás lehet az új Hófehérke first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest