Buli után késelte halálra a barátját egy brit férfi a bulinegyedben

Beismerte bűnösségét az a brit állampolgárságú férfi, aki hétfőn hajnalban meggyilkolta a 28 éves honfitársát Budapesten, egy Akácfa utcai lakásban.

Csécsi Soma, a BRFK szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre reagálva azt mondta, hogy a két brit állampolgárságú férfi együtt jött Magyarországra, és együtt is béreltek egy Airnbnb-lakást a VII. kerületben.

A bűncselekmény előtt együtt szórakoztak. Később azonban valamin összeszólalkoztak a lakásban, és a 34 éves férfi megszúrta a másikat

– mondta lapunknak a szóvivő.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Budapesti Rendőr-főkapitányságra hétfőn 4 óra 13 perckor érkezett bejelentést arról, hogy egy VII. kerületi lakásban megszúrtak egy brit állampolgárságú férfit. A sérültön a mentők megpróbáltak segíteni, de már nem tudták megmenteni az életét.

A fővárosi rendőrök szemlét tartottak, és a helyszínen elfogták, majd előállították a feltételezett elkövetőt, egy 34 éves, szintén brit állampolgárságú férfit. Az emberölés bűntettével gyanúsított férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

The post Buli után késelte halálra a barátját egy brit férfi a bulinegyedben first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest