Bűnösnek vallotta magát a volt fideszes politikus, aki eltörte egy nő orrát, majd két férfit is bántalmazott

Thumbnail for 6348022

Beismerte bűnösségét Győrffy Balázs volt fideszes EP-képviselő a tavaly augusztusi nőbántalmazási ügyével kapcsolatban – tudta meg a 24.hu. Értesüléseink szerint a súlyos testi sértéssel és kétrendbeli könnyű testi sértéssel gyanúsított volt politikus mindhárom áldozat bántalmazását elismerte.

A politikus puszta kézzel támadt rá augusztus 23-án hajnalban egy nőre, valamint két férfira egy, a Lánchíd közelében található szórakozóhelyen. Úgy tudjuk, a női áldozatnak eltört az orra a bántalmazás következtében. A nyomozó hatóság közel négy hónappal a történtek után gyanúsította meg a politikust, de ő akkor még megtagadta a vallomástételt. Azóta eltelt majd két hónap, és a szabadlábon védekező volt fideszes politikus a napokban érdemi vallomást tett a terhére rótt bűncselekménnyel kapcsolatban.

Az eljárás érdekeire is figyelemmel annyiról áll módunkban tájékoztatni, hogy a gyanúsított írásbeli vallomásában beismerte a bűnösségét súlyos testi sértésben és két rendbeli könnyű testi sértésben

– közölte az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője.

A fideszes európai parlamenti képviselő augusztus 23-án tette közzé a közösségi oldalán, hogy ittasan „vitába keveredett egy hölggyel”, és a vita tettlegességig fajult. Úgy fogalmazott, hogy elfogadhatatlan és vállalhatatlan, amit tett, és bár nem emlékszik a történtekre, sajnálja a dolgot. Sajtóhírek szerint Győrffy a Lánchíd közelében lévő egyik szórakozóhelyen beszólt egy lánynak, amit a vele lévő társaság nem vett jó néven. Ezt követően verekedés alakult ki. A politikus a történtek után visszavonult a közélettől, lemondott az EP-képviselői mandátumáról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről is, egyúttal kilépett a Fidesz–KDNP-ből.

The post Bűnösnek vallotta magát a volt fideszes politikus, aki eltörte egy nő orrát, majd két férfit is bántalmazott first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest