Cenzúrázhatták a rogáni cenzúratervezetet

Thumbnail for 6579284

404 Not Found

Ez olvasható a kormány honlapján, a rendelettervezet helyén, amely hadiállapot vagy honvédelmi válsághelyzet idején Rogán Antalt főcenzorrá tenné. A társadalmi egyeztetésre bocsátott irományban a miniszter – Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel egyetértésben – igen szabad kezet adna saját magának különleges működési rend bevezetésekor. Magyar György ügyvéd a Klubrádiónak azt mondta: a tervezet

újabb merényletkísérlet a jogszabályok világában. Olyan helyzetbe került a kormány, hogy megpróbálja jogi eszközökkel a hatalmát megtartani, de ezek mind utánlövések, nem szabad egészen komolyan venni őket a félelem hatásán túlmenően

Jogászként azt tudja mondani, gyönyörű elképzelés, de semmi értelme nincs. Magyar György szerint már az nonszensz, hogy Rogán Antal önmagának hozzon rendeletet.

A jog ilyet nem enged, az alkotmány világában, egyáltalán jogállam világában nincs ilyen.

Magyar György azt mondta: az augusztustól kötelezően alkalmazandó európai médiaszabadság-rendelet komoly hatással lehet a magyar sajtóviszonyokra, még akkor is, ha az Orbán-kormány mindent megtesz annak gyengítéséért. A magyar állam már megtámadta a rendeletet az Európai Bíróságon, de ez nem változtat azon, hogy annak előírásai érvényesek lesznek.

Ez egy újabb papírtigris, nem szabad komolyan venni – egy kísérlet arra, hogy fegyelmezzétek magatokat, mert mi odacsapunk.

Fleck Zoltán jogszociológus szintén a Klubrádióban úgy vélte: a kormány pánikreakciója lehet az új szabályozás, amelynek az időzítése, egy évvel a választások előtt, különösen aggasztó. Egy ilyen felhatalmazással Rogánék akár a választások megtartását is felfüggeszthetik.

The post Cenzúrázhatták a rogáni cenzúratervezetet first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest