Az Egy félénk férfi atlaszában felidézi, hogy egyszer, a Karib-tengerben úszkálva belenézett egy hatalmas púpos bálna közömbös tekintetébe, és elfogta az érzés, „hogy e szemek pillantásától úgy el kellene tűnnöm, mintha soha nem is léteztem volna”, továbbá rádöbbent, hogy ön nélkül is „milyen gazdag, milyen sokszínű, változatlan és magától értetődő a világ.” Más emberként jött ki a vízből?

Szerintem ez mindenkinél így van. Ha egy ember kijön a vízből, a tengerből vagy az utazás bármilyen egyéb tapasztalatából, és ez az élmény nem változtatja meg, az egész nyugodtan maradjon otthon. El sem érdemes indulnia, hiszen az utazás lényege épp abban rejlik, hogy nyitottak vagyunk a változásra, új tapasztalatokat szerzünk, amelyek akár a világról alkotott képünket is formálhatják. Alakulunk az élmények által: többek vagy kevesebbek, okosabbak vagy butábbak leszünk. De nem maradunk ugyanazok.

És ön szerint mennyire tartósak az ilyen magasztos érzések, amelyek egy fenséges bálna vagy a távoli csillagok láttán elhatalmasodnak az emberen. Velünk maradnak egész életünk során, vagy elkopnak a hétköznapok hajtásában?

Is-is. Erős élmény, amikor egy bálna karnyújtásnyira úszik el tőled, és egy kézmozdulattal akár megérinthetnéd – valójában meg is érintettem. Ilyenkor zsigeri szinten éled át, hogy csak egy vagy a sok közül. Szükségszerűen torzítja a valóságot minden kísérlet, ami arra irányul, hogy az összetartozásnak ezt az elemi tapasztalatát lebontsuk, és kiszakítsuk magunkat a létezés nagy egységéből.

A tekintetünket így időnként érdemes a messzeségbe, a sokszínűségbe vagy az asztronómiai mélységekbe szegezni, ám ebből korántsem következik, hogy jelentéktelenek lennénk! Épp ellenkezőleg: azt segít megérteni, hogy rendkívüli kincs vagyunk a bennünket körülölelő ürességben.

Hiszen statisztikailag minimális – gyakorlatilag nulla – a szerves élet kialakulásának esélye ebben a hatalmas, rideg térben, amit világnak hívunk. A bolygónkon mégis kialakult az élet, és ez a tény már önmagában mutatja, hogy mekkora értéket képvisel a kozmikus magányunk. Az egy másik kérdés, hogy emberi fajként mindent megteszünk annak érdekében, hogy tönkretegyük ezt a rendkívüli értéket: a kapzsiságunkkal, az agresszivitásunkkal, a gyarmatosító és imperialista hajlamainkkal. Mind magunkban hordozzuk az édenkert megteremtésének lehetőségét, de azt is, hogy előidézzük a világ összeomlását.

Honnan ered ez a csillapíthatatlan vágya a távoli vidékek és az idegenség felfedezésére? Már gyerekként is bújta az útleírásokat, és álmodozott arról, hogy egyszer expedíciókat vezessen a világ ismeretlen tájaira?

Természetesen. Az én életemben is a mesék és a bibliai történetek voltak az első elbeszélések, amelyek magukkal ragadtak. Ezek olyan világokba repítettek, amelyeket a valóságban nem tudunk megközelíteni – sem repülővel, sem autóval, sem gyalog. Az efféle történetek a saját bensőnkbe vezetnek, a távoli vidékek mesei meghódításából viszont szárba szökken az olthatatlan kíváncsiság. Rájövünk ugyanis, hogy vannak a világban olyan úti célok is, amelyek tényleg elérhetőek, miközben fantasztikus idegenségükben akár megközelítik a mesék egzotikus világát. Édesapám egy kis, falusi iskola tanára volt, és az egyik legfontosabb dolog, amit valaha mondott nekem, a következő volt: „Ha több szerencséd lesz, mint nekem, és vagyonra teszel szert, ne vegyél magadnak telket, se házat, inkább utazz! Mert az igazi gazdagság az, amit az utazás által szerzel. Bepillantást nyersz az emberi élet sokszínűségébe, kultúrájába, nyelvébe, és ez az egyetlen olyan vagyon, amit végül tényleg magaddal vihetsz a sírba.”

Sokan szembeállítják az „utazót” a „turistával”. Míg az előbbi többnyire idealizált, nemes figuraként jelenik meg, akit a világ megismerésének vágya hajt, addig az utóbbit arról ismerhetjük fel, hogy hordákban, szelfibottal a kezében bóklászik a híres látványosságok környékén – a felszínesség mellett pedig bűnrészes a gyönyörű városok élhetetlenné tételében és az ökoszisztéma pusztításában is. Jogosnak tartja ezt az önigazoló különbségtételt? Ha igen, melyik kategóriába sorolja magát?

The post Christoph Ransmayr: A világ sokszínűbb, mint az a maroknyi fukar gengszter, akik épp a Fehér Házban vagy a Kremlben ülnek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu