„Finom úriember volt, művelt, felkészült, több nyelven beszélt, és nagyon kulturáltan showgitározott” – így írta le Koslik Rudolf dzsesszgitárost Ungár István szaxofonművész, amikor idős korában egykori pályatársáról kérdezték. Koslik Rudolf kora jó nevű gitárosa volt, egy időben a Nagymező utcai Moulin Rouge zenei szerkesztője is, karrierjéről és életéről a kevés elérhető adat miatt mégsem könnyű hiteles képet rajzolni. Épp ezért szívesen veszünk az olvasóktól minden információt a Fortepanon látható – több mint száz – Koslik-képhez.
A fotók adományozójához, Gyurkó Zsolthoz egy hagyaték részeként került egy 6×6-os negatívokat tartalmazó album. A képek első látásra is érdekesnek tűntek, digitalizálásuk után pedig új tulajdonosuk kutatásba kezdett. Sikerült azonosítania a korszakot és néhány szereplőt, Koslik mellett Pagony Lajos zongoristát. „Az 1960–70-es évek fordulóján készültek Magyarországon, Németországban, Hollandiában, Finnországban” – mondja Zsolt, és hozzáteszi, a felvételeket biztosan Koslik készítette, néhol látszik az is, ahogy önkioldóval exponál. „A fotók minősége alapján komoly gépe lehetett, értett, és jó érzéke is volt a fényképezéshez. A megtalált és megmentett albumon túl vélhetően több hasonló is létezett vagy esetleg létezik még valahol.”
Az említett pályatárs rövid visszaemlékezéséből és a korabeli lapok írásaiból kiderül, hogy a budapesti Koslik Rudolf hegedülni tanult meg először, gitárra később váltott, de egész életében „kétéltűként” beszélt magáról, mindkét hangszert magáénak vallotta. Egy 1984-es interjúban azt mondta, hogy a Zeneakadémián tanult, közben pedig éttermi szalonzenekarban muzsikált. A gitározás mellett az elektrotechnika lett a hobbija, kollégáival maguk építettek mikrofont, erősítőt, magnetofont, a szerkezetek több képen is feltűnnek.
De a Koslik-fotók érdekessége inkább abban rejlik, ami a zenésszel ezután történt: megszakításokkal ugyan, de az 1960–70-es években úgy tíz esztendőn át külföldön játszott, és ennek az időszaknak a lenyomata a sok-sok különleges hangulatú kép. Az enyhülés is épp ekkor kezdődött meg, Magyarországon korábban nem lehetett dzsesszlemezeket kapni, nem oktatták ezt a stílust, és nem is nézték jó szemmel azt, aki a nyugat zabolázhatatlan muzsikája iránt érdeklődött.
Az bizonyos, hogy Koslik első munkaútja Bulgáriába vezetett, erről később élete egyik legszebb emlékeként beszélt, de az nem világos, hogy melyik formáció tagjaként játszott. Az Esti Hírlap ugyanakkor azt írta, hogy 1962-ben egész nyáron Bulgáriában turnézott a Pagony-tánczenekar, és a rákövetkező években a gitáros épp velük dolgozott. Az Országos Szórakoztatózenei Központ kimutatása szerint egyébként az 1960-as években tíz tánczenei együttes is játszott Pécs éttermeiben, presszóiban, itt alakult meg a Pagony zenekar is Pagony Lajos vezetésével.
Berger József dzsesszzenész 1964-ben azt mondta a Dunántúli Naplónak, hogy Pagonyék hárman játszanak az NSZK-ban, és az egyik tag még a feleségét is magával vitte. „Valahol a tengerparton van a bázisuk és onnan járnak sétahajókkal kisebb nagyobb túrára, még Dániába is elmennek. Ez igazán szép élet lehet.” Berger ebben a szezonban Harkányban dolgozott a kerthelyiségben, és hogy érzékeltesse a körülményeket, elmondta, hogy a zenészeknek „ott van egy kis szobájuk. Amolyan turista-szállás, emeletes vaságyak és szűk hely, alig fér el benne a jazz-orkeszter.”
A Németországban és Nyugat-Berlinben, Finnországban, Dániában, Svédországban, Norvégiában, Hollandiában is megfordult Pagony együttes és Koslik Rudolf körülményeit másmilyennek mutatják a felvételek: extravagáns öltözékek, csillogó kirakatok, márkás termékek, napfényes fedélzetek, elegáns hotelek, dizájndarabokkal berendezett enteriőrök sorjáznak a képeken. Észrevehetünk Rolleiflex kamerát, Gillette Aristocrat borotvát, az olasz Zanotta brand felfújható Blow szobai foteljét, az Ericsson tárcsát és kagylót is magában foglaló Ericofon (Cobra) telefonját és az Artemide Eclisse lámpáját. Kíváncsian várjuk, megírja-e valaki, hogy hol volt ez a lufifoteles lakás.
Persze nem minden a látszat, a Szocialista Művészetért például igyekezett árnyalni a képet, 1969-ben azt írták, hogy „világszerte fokozódik az érdeklődés a magyar zenészek iránt, oka ennek nyilván a jó muzsikálásban, a felkészültségben van, de nem kisebb mértékben hozzájárul ehhez a jó megjelenés is”. Emlékeztetnek azonban rá, hogy mindenütt egyöntetű kívánalom a fegyelem, a tisztaság, a munkaidő teljes kitöltése. A cikk szerint akkoriban huszonegy országban játszott ezernél is több magyar tánc- és népzenész.
„Talán mondani sem szükséges: a repertoárral, a hangszerekkel, a ruhákkal előre tökéletesen fel kell készülni. Az említett követelmények közül leginkább a munkafegyelemmel van baj. Sajnos, a kint dolgozó zenészek között nagy a vándorlás. Együtt kiindult zenekarok szétestek. Kiválnak a tagok, máshová csatlakoznak.” Vagy egyszerűen kint maradtak. A Koncertiroda nem egyszer felszólította a muzsikusokat, hogy haladéktalanul térjenek haza, és ennek nem mindenki tett eleget. Pagony Lajos sem, aki 1974-ben egy koncertkörútja után az Egyesült Államokba utazott és ott is telepedett le. Ő Amerikában azt mesélte, hogy a zenészeknek, akiket a Koncertiroda kiengedett nyugatra dolgozni, cserébe le kellett adniuk a bevételeik tíz százalékát az államnak.
Koslik Rudolf visszatért Magyarországra, amikor kérték. Utazott még a ’70-es években is, de közben otthon is foglalkoztatták. Hívták rádiós fellépésre és lemezfelvételre, Simon Géza Gábor könyvéből, A magyar jazztörténet ösvényeinből például kiderül, hogy Nadja Beimel énekesnőt egy kislemezén az Azúr együttes kísérte, amely külön erre a lemezfelvételre állt össze, és amelyben Koslik gitározott. (Szörényi Levente és Szörényi Szabolcs pedig háttérvokálozott, ez lehetett az egyik első stúdiófelvételük.) Koslik dolgozott a Városmajori Szabadtéri Színpadon és a Szolnoki Szigligeti Színháznál, a Pannónia Filmstúdióban rajzfilmek zenei felvételénél és a Hungária Kávéházban is.
1980-ban azután szerződést kínált neki a Moulin Rouge. Zenélt, idővel pedig ő lett a híres lokál műsorainak zenei szerkesztője. A show este 11 körül kezdődött, és hajnalig maradhattak a vendégek. A görlök és a tánckar mellett fellépett többek között Mátrai Zsuzsa, Kapeller Anasztázia, a muzsikát a Koslik zenekar szolgáltatta. „Turista csoportok járnak ide (Budapest by night), a műsor kezdetén halk, finom, »gyülekezési zenét” játszanak. Majd egyre jobban belelendülnek a maguk »fokozta” jó zenélésbe és így érkeznek el a főműsor idejéhez. Korszerű és örökzöld tánczenét játszanak, alkalmazkodva a közönséghez, állandóan figyelemmel kísérik a legújabb külföldi és belföldi zenei termést.”
„Választanom kell a biztos munkahely és a sikeres, de bizonytalan turnék között. Itt a nagy kérdőjel: vagy Ali bácsi leszek a Mecsekből, a Kazinczyból és szépen eldobolgatok, tüzelőt veszek, vagy kimegyek turnézni, lesz egy Opel izém, visszhangosított gitárom, megiszok naponta két liter Martinit. De egyszer csak haza kell jönnöm. Akkor megállhatok a Nádor előtt az Opel izémmel, s megkérdezhetem a haverokat, hogy ki tud egy jó albérletet és egy üres állást? A vendéglátó kénytelen betölteni az ember helyét, így amikor az hazajön, nincs állása. Ez a kettősség a nehéz a mi szakmánkban” – nyilatkozta 1964-ben Ali, a dzsesszdobos, vagyis Krizsik Alfonz.
Opelje, méghozzá sportos és gyors Opel Commodore GS-e Koslik Rudolfnak is lett. De az ő élete talán szerencsésebben alakult, miután véget értek a külföldi turnék. Ha így volt, abban szerepe lehetett a természetének is, Ungár István kivételes, ritka emberként írta le őt: „Vannak olyanok, akik senkinek nem ártanak, nincs bennük rossz, mindenkit igyekeznek megvédeni”. Pályatársa úgy emlékszik, hogy Koslik elvett egy mixernőt, lehetősége volt tehetséges fiatalokkal is foglalkozni, és mindvégig Magyarországon élt.
Írta: Lukács Zsolt | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/koslik-rudolf
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
The post Csillogás, szabadság, szelfik: rejtett kincsek egy elfeledett dzsesszgitáros hagyatékából first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
