Csiszár Jenő a Hotel Lentulai című YouTube-műsorban mesélt a Heti Hetesről, az RTL Klubon futó közéleti szórakoztató műsorról, melynek ő volt az első műsorvezetője 1999 és 2000 között. Az egykori rádiós, tévés műsorvezető, jelenlegi milánói főkonzul szerint „állati jó cucc volt” a közéleti kibeszélő műsor.
Emlékszem, előtte másfél évvel kiszálltam mindenből, és kaptam egy szabad szemmel jól látható pénzösszeget. Azt hittem, enyém a világ. Szigligeten teniszeztem, amikor lejött hozzám egy producer, és elmondta, indul a műsor, és egy felolvasó-moderátort keresnek bele. Én rögtön levágtam, miről van szó, mert ismertem az eredeti német műsort. Heti egy elfoglaltságért, két óra felvételért mondtak egy összeget, amire azt mondtam, jó
– idézi Csiszárt a story.hu.
Azt mesélte, társaival nem igazán találták meg a közös hangot, de a viszonyuk csak a távozása után mérgesedett el.
El akartam jönni, ezen ők annyira megharagudtak, hogy karaktergyilkosság áldozatává váltam. Valótlan dolgokat állítottak rólam. Csak egy ember nem állt bele ebbe, mégpedig Verebes István. A többiek azóta is fröcsögnek, ha előkerül a nevem, és olyanokat mondanak, ami nekem szégyen, hogy ők nem emlékeznek arra, hogy teljesen máshogy történtek a dolgok
– magyarázta a diplomata, aki a ma napig bánja, hogy akkoriban annyiban hagyta a dolgot.
Egy nagy hibát elkövettem: nem reagáltam azonnal. Nem védtem meg magam, és hazugságok terjedtek el rólam. Az online tér nem felejt, ezek megmaradtak, és a gyerekeim ezeket olvassák. Tehát mégsem vagyok egy jó kommunikátor.
Egy példát is felhozott: állítása szerint elterjedt róla, hogy nem tud írni és olvasni, és idegen nyelveket sem beszél. „Ez abból fakadt, hogy akkoriban kezdett el romlani a szemem, és már akkor is hiú voltám, ezért erről nem vettem tudomást. A reflektor miatt még rosszabbul láttam. Az egyik hírnél rabosították helyett rabbisítottákot olvastam. Aztán a következő adástól a producer azt mondta, ne is használjak szemüveget. Majd rá is játszottam erre” – magyarázta Csiszár Jenő, aki hamarosan Orbán Viktorral készít majd interjút.
The post Csiszár Jenő a Heti Hetesről: Valótlan dolgokat állítottak rólam, csak egy ember nem állt bele ebbe first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





