Kylian Mbappé duplázott, Arda Güler és Yan Diomande pedig pazar lövéssel talált a kapuba, a Real Madrid így végül 4-1-re legyőzte hazai pályán a Sevillát a spanyol bajnokság kilencedik fordulójában.
A meccs előtt a spanyol sajtóban híre ment, hogy Florentino Pérez a bizalmi körének elmondta, hogy ha nem jönnek az eredmények, akkor idő előtt megválhatnak a vezetőedzőtől, José Mourinhótól. Állítólag a klubelnöknek a B terve is megvan már Didier Deschamps személyében.
Az eltiltott Viníciusra nem számíthatott egyedül Mourinho a megszokott alapemberei közül. Bár a Sevilláé volt a meccs első kapura lövése, utána sorjáztak a hazai próbálkozások, a 30. percben pedig a vezetés is összejött: Diomande passza után Güler ballal, remek lövéssel talált a léc alá. Alighanem vitatéma lesz még, a török játékos miért lehetett még a pályán, ugyanis percekkel korábban visszakönyökölt ellenfelének, a VAR is vizsgálódott, Mateo Busquets Ferrer, a játékvezető szerint azonban nem járt piros Gülernek.
A 37. percben Mbappé duplázta meg a madridi előnyt, remek gólt szerzett a francia:
fordulat közben talppal maga elé tette a Bellinghamtől kapott labdát, amit aztán jobbal elhúzott a kapus előtt, ballal pedig a hálóba lőtt.
A második félidőben sem kellett sokáig várni a Real újabb találatára: Mbappé előbb elesett egy védő mellett a tizenhatoson belül, majd panenkázva értékesítette a büntetőt. Eddig négyszer lőtte így a tizenegyest a LaLigában, mind a négyből gól lett.
Ugyan a hajrá kezdetén szépített a Sevilla, de szinte egyből visszaállította a háromgólos különbséget a Madrid: Diomande lopta a távolságot, majd jobbal a rövid felső sarokba bombázott.
A Real Madrid kilenc bajnokit követően hatpontos hátrányban van a hibátlanul menetelő Barcelona, és eggyel a városi rivális Atlético Madrid mögött.
LaLiga, 9. forduló
Real Madrid-Sevilla 4-1 (2-0)
Osasuna-Racing Santander 2-0 (1-0)
Celta Vigo-Alavés 2-1 (0-0)
Málaga-Real Sociedad 2-5 (0-2)
The post Csodagólokkal gázolt át ellenfelén a Real Madrid first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





