Csupán a hazai munkavállalók 12%-a érzi úgy, hogy minden szempontból jó helyen van a munkahelyén

Thumbnail for 6223141

Ami a mentális egészséget illeti, a megkérdezettek többsége úgy nyilatkozott, hogy képes fenntartani ezen a téren a jóllétét a munkahelyén: 22% teljesen, 48% pedig többnyire. Figyelmeztető jel ugyanakkor, hogy 15%-nyian határozottan azt állítják: nem tudják megőrizni a mentális egészségüket a kedvezőtlen munkahelyi hatások miatt. Érdekes és nem várt hozadéka a vizsgálatnak, hogy – saját elmondásuk alapján – a 40-59 évesek és az alapfokú végzettségűek kevésbé élik meg stresszesnek a mindennapjaikat, mint a 18-39 évesek, illetve a diplomások. Szintén némiképp meglepő, hogy a budapestiek körében vannak a legtöbben (27%) azok, akik gyakran érzik úgy, hogy túl nagy rajtuk a nyomás.

Ha a munkahelyekkel való általános elégedettséget vizsgáljuk, akkor a magyar dolgozók között jelentős (38%) azok aránya, akik közepes értékelést adtak. Ugyanakkor a munkavállalók csaknem ötöde nem érzi magát a helyén, hiszen 7%-uk bár még nem keres állást, de nem igazán érzi jól magát, 11%-uk azonban már álláskeresésben van, másik munkahelyet szeretnének találni. Életkor, sőt iskolai végzettség alapján sincs érdemi különbség abban, ahogyan az érintettek a munkahelyi környezetüket és viszonyaikat érzékelik. Az egyetlen jelentős eltérés, hogy a Budapesten foglalkoztatottak az átlagosnál jelentősen magasabb arányban elégedettek a munkahelyükkel (55% kontra 41%).

A munkahelyek szubjektív megítélésében lényeges szempont az is, hogy mennyire támogatják a munkáltatók az alkalmazottak ismeretbővítését, szakmai fejlődését, illetve miként értékelik ezt maguk az érintettek. A CIB Bank és a Mélylevegő Projekt közös kutatása arra is rávilágított, hogy ez a kérdés két táborra osztja a megkérdezett munkavállalói kört: közel ugyanannyian (45%) elégedettek a támogatás mértékével, mint amennyien nem (50%), vagyis a dolgozók fele nem érzékel e téren támogatást.

Jelentős egyéni különbségek vannak abban, hogy mi a prioritás, amikor valaki munkahelyet választ: a stabilitás vagy az inspiráló közösség ugyanúgy lehet az első helyen, mint a versenyképes fizetés vagy a jó megközelíthetőség. Ám ahhoz, hogy egy munkahely valóban attraktív legyen, valamennyi olyan tényezőre figyelni kell, amelyet a dolgozók a döntésnél mérlegelnek. Ezért is tartjuk fontosnak a „Helyemen vagyok” kampányunk keretében végzett kutatást, és a social media csatornáinkon debütált humoros kisfilmjeinket, mert szeretnénk az embereket arra ösztönözni, hogy gondolják át, tényleg a helyükön vannak-e a jelenlegi állásukban. Munkáltatóként a CIB Bank célja, hogy a rugalmas munkakörülmények mellett vonzó, inspiratív munkahelyi környezetet teremtsen, ahol a munkatársaink azt élik meg, hogy támogatjuk őket a munkahely és magánélet egyensúlyának megteremtésében, megvalósíthatják szakmai célkitűzéseiket, hogy úgy érezhessék, minden szempontból a helyükön vannak.” – hangsúlyozta Tóth Györgyi, a CIB Bank HR vezetője.

The post Csupán a hazai munkavállalók 12%-a érzi úgy, hogy minden szempontból jó helyen van a munkahelyén first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest